Pesti Srácok

Az USA-ban gyakorlatilag megszűnt a szólásszabadság – republikánus színésznőnek nincs helye a Star Wars-univerzumban

Az USA-ban gyakorlatilag megszűnt a szólásszabadság – republikánus színésznőnek nincs helye a Star Wars-univerzumban

Az USA-ban olyan ütemben tűnik el a szólásszabadság, ahogy az egy baloldali hatalomátvétel után szokott. Egy rossz mondatért, egy tiltott szó használatáért egyelőre még csak állásvesztés – és színészek és énekesek esetén az iparágból történő teljes kitiltás – jár. A demokraták bírálhatatlanok és persze tilos megszólalni az üldözött republikánusok mellett, akiket most szalámiznak le éppen. Vannak jó, "igazi" republikánusok, akik pont olyanok, mint a demokraták, és persze van az összes többi, aki fasiszta, illiberális, rasszista, fehér, ahogy tetszik. Tanulságos egyébként, hogy az egykori űrmeséből, a Star Warsból hogyan lett egy primitív, öncélú forradalom- és lázadástörténet, ami ma már csak a buta liberálisok propagandacéljait szolgálja.

Már 2020 novemberében is volt róla hír, hogy a színésznő egy, a Twitterre posztolt bejegyzése miatt elkezdtek gondolkodni azon, hogy kiteszik a sorozatból. Akkor egy demokratákat kritizáló mémet osztott meg. Már ez is majdnem elég volt, hogy kiírják a Disney+ Star Wars-sorozatából. Mondhatni, csak egy jó indokot keresett a stúdió, amit most meg is kaptak – írja az Index. Gina Carano legutóbb az Instagram-sztorijában a mai republikánusokat a holokauszt zsidóihoz hasonlította. Ettől újra népszerű lett a #FireGinaCarano – azaz Rúgják ki Gina Caranót – hashtag a Twitteren. Ezen a ponton már a Disney és a színésznőt képviselő ügynökség is reagált: mind a két cég egy nap alatt megszabadult tőle. A Lucasfilm kiadott egy közleményt, amelyben arról tájékoztatnak, hogy Gina Carano jelenleg már nem, és a tervek szerint a jövőben sem fog a Lucasfilm alkalmazásában állni. Továbbá a színésznő közösségi médiában megjelent posztjai, amelyekben kulturális és vallási identitásuk alapján becsmérel másokat, iszonyatosak és elfogadhatatlanok.

Forrás: Index; Fotó: Faye Sadou/Northfoto

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.