Pesti Srácok

Behatoltak egy rendkívül védett, Joe Biden által is használt repülőtérre Amerikában

null

Az Egyesült Államok légiereje teljes átvizsgálást fog végezni a biztonsági előírásain azután, hogy egy behatoló könnyedén bejutott arra a bázisra, ahol az amerikai elnöki repülőgép is állomásozik, amikor épp nincs használatban. Az eset még csütörtökön történt, amikor a fegyvertelen férfi bejutott a Marylandban található Andrews légibázisra és ott be is szállt egy C-40-es repülőgépbe. Ezt a C-40-es gépet más kormányzati vezetők használják. A védelmi minisztérium szerint nagyon komolyan veszik az esetet.

Arra vonatkozóan nem utal semmi, hogy a férfinak bármilyen köze lenne szélsőséges csoportokhoz. Még a repülőtéren őrizetbe tudták venni a légierő közleménye szerint. Birtokháborítás miatt kell felelnie tettéért és már át is adták a helyi hatóságoknak. Senki nem sérült meg a behatolással összefüggésben. Az viszont kiderült, hogy a behatoló ellen már volt két körözés érvényben, bár nem árulták el a hatóságok, hogy pontosan milyen cselekmények miatt.

Az Andrews-bázis Washingtontól nagyjából huszonöt kilométerre található. Sűrűn használja a repülőteret Joe Biden is, az Egyesült Államok elnöke, alelnöke és több más állami vezető is. Példának okáért Joe Biden államelnök pénteken erről a repülőtérről utazott haza a Delaware-ben található Wilmingtonba. A légierő egyik tábornoka szerint komoly nyomozást kell lefolytatni és meg kell vizsgálni a bázis biztonságát, hiszen ha egy teljesen ártalmatlan behatoló ilyen könnyedén be tudott jutni, akkor egy szélsőséges csoportokhoz köthető, képzettebb ember komoly fenyegetést jelent – írja a Napmintnap.

Ezzel párhuzamosan a légierő a világ minden táján megtalálható bázisain is ellenőrzést fog végrehajtani, egyrészt az infrastruktúra épsége, másrészt a biztonsági óvintézkedések betartása kapcsán. A mostani behatolás azért is kapott komoly hírverést, mert alig egy hónappal azután történt, hogy január hatodikán komoly erőszakos cselekmények zajlottak le a Capitoliumnál, ami után még szigorúbb biztonsági protokollt vezettek be. Továbbá több ezer nemzeti gárdista marad az amerikai fővárosban márciusig.

PestiSracok facebook image

Forrás: Napmintnap; Fotó: BBC

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.