Pesti Srácok

Biden egymás után törli el Trump rendeleteit

Biden egymás után törli el Trump rendeleteit

Úgy tűnik, Joe Biden célja az, hogy teljes egészében eltörölje az előző adminisztráció eredményeit. Az új elnök csak szerdán négy újabb rendeletet törölt el, többek közt egy olyat, amely megtiltotta a zöldkártyáért folyamodók egy részének belépését, illetve egy olyat, amely felfüggesztette az anarchista városok szövetségi finanszírozását.

A volt amerikai elnök 2020-ban függesztette fel a zöldkártya-kérelmek jelentős részét, amit azzal indokolt, hogy a pandémia közepette szükséges az amerikai munkahelyek megvédése. Ezt a rendelkezést törölte el most Biden, mondván, hogy valójában csak ártott az amerikai vállalkozásoknak és szétszakította a családokat. Ezen felül az új elnök eltörölt egy olyan rendelkezést is, amellyel Trump felfüggesztette a finanszírozást minden olyan városnak, amelyet „törvény nélkülinek” vagy „anarchistának” minősít a szövetség. Ez a lépés azután született meg, hogy tavaly „autonóm zónát” hoztak létre a BLM-tüntetők Seattle-ben. Korábban Seattle és Portland finanszírozásának teljes felfüggesztése is felmerült, azonban erre végül nem került sor. Végül pedig Biden egy harmadik rendelkezést is eltörölt: Trump elrendelte korábban azt is, hogy a szövetségi épületeket kötelező klasszikus esztétikával tervezni; Biden ezt most megsemmisítette. Emellett Biden eltörölt egy 2018-as rendeletet is, amelyben Trump azt kérte az állami szervezetektől, hogy vizsgálják felül a segélyprogramokat és rendeljenek hozzájuk szigorúbb foglalkoztatási előfeltételeket – olvasható a Mandineren.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Consolidated News Photos/Ken Cedeno

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.