Pesti Srácok

Egy önkormányzati képviselő riogatta a ludasi lakosokat azzal, hogy fizetni kell a vakcináért

null

„A vakcina csak a regisztrációra nyitva álló időpontig lesz ingyenes, azt követően fizetni kell érte, s valószínű nem 300 Ft-ot” – állította a minap közösségi oldalán Nagy Attila, ludasi önkormányzati képviselő. A Hatvanonline információja szerint az ex-alpolgármester nem fejtette ki részletesebben, mi alapján terjeszti, hogy fizetnie kellene bárkinek is Magyarországon a koronavírus elleni oltásért. A hír ugyanis nem igaz. November óta világossá tette Magyarország kormánya, hogy ingyenesen biztosítják a koronavírus elleni oltást, nem lesz kötelező, de bárki igénybe veheti. Az oltás ma is ingyenes, és szó sincs arról, hogy fizetőssé tennék – írja a Hatvanonline.

A képviselő, aki korábban a helyi gyermekjóléti fejlesztéseket is ellenérzéssel tálalta, amellett, hogy az oltás beadására buzdít, végül azt is kifejtette: „ha Putyinnak és Netanjáhúnak (sic!) jó volt az orosz vagy a kínai vakcina - nekem is megfelel, csak kapjak végre.” Vargáné Csengeri Mónika polgármester úgy látja: helytelen, hogy a falu egyik képviselője egy kis szereplés érdekében álhíreket terjeszt a település lakói felé. A Hatvanonline azt írja, hogy aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - írja a Btk. A koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény ugyanis a Büntető Törvénykönyv módosítását is tartalmazza.

Ha nem veszi ki a részét a védekezésből, legalább ne ártson. Más, a helyi fejlesztésekkel kapcsolatos kijelentéseit is felidézve ez már nem az első eset, hogy csacsiságokat igyekszik terjeszteni, de vészhelyzetben, járvány idején bizony jóval több felelősségtudatra lenne szükség a képviselő úr részéről is, ezért tényleg kár átjárni Parádról – fogalmazott Vargáné Csengeri Mónika a Hatvanonline-nak. A portál cikkét követően Nagy Attila törölte a posztját.

PestiSracok facebook image

Forrás: Hatvan Online; fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.