Pesti Srácok

Elítélte a bíróság Berki Krisztián ügyvédjét

null

Többrendbeli hivatali visszaélés, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás és más bűncselekmények miatt indult ügyben ítélt el a Fővárosi Törvényszék egy volt pénzügyőrt, egy budapesti ügyvédet (Berki Krisztián ügyvédje – PS) és társaikat. Az ügyészség súlyosításért fellebbez.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteki közleményében azt írta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) állományába tartozó pénzügyőr egy korábban szintén az adóhatóságnál, az elkövetéskor azonban már Budapesten ügyvédként dolgozó férfi kérésére 2013–2014-ben több, a NAV-nál indult bűnügyben kért le jogosulatlanul és törvényes ok nélkül adatokat a hatósági információs rendszerből. Az adatok gyanúsítottakkal vagy tanúkkal voltak kapcsolatosak, és elsősorban tervezett nyomozási cselekményekre vonatkoztak. A pénzügyőr az adatokat kiadta volt kollegájának, az ügyvédnek. Az ügyben vádlott még két férfi: egyikük egy olyan ügyben kért adatot, amelyben ő is érintett volt, és ezért fizetett is, másikuk az a férfi, aki ezt az igényt közvetítette az ügyvédnek.

A fővárosi nyomozó ügyészek az ügyben többrendbeli hivatali visszaélés, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat. A Fővárosi Törvényszék a volt pénzügyőrt, az ügyvédet és egyik társukat egyaránt 1 év, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, emellett 100 ezertől 300 ezer forintig terjedő pénzbüntetést is kiszabott rájuk. A közvetítő férfival szemben emellett félmillió forint vagyonelkobzást is elrendelt. A negyedik vádlottat, aki a saját ügyében igényelt adatot, a bíróság megrovásban részesítette. Az ítélet nem jogerős. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség három vádlott esetében lényegesen súlyosabb büntetés kiszabásáért fellebbez, a volt pénzügyőrre és az ügyvédre végrehajtandó szabadságvesztést kér.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Ujvári Sándor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.