Pesti Srácok

Egyre durvább cenzúra: a Facebook élő közvetítés közben tiltotta le a Bikini együttes fizetős koncertjét

null

Botrányos véget ért a Bikini együttes online koncertje, mivel fél óra után letiltotta a Facebook a zenekar fizetős, élő buliját arra hivatkozva, hogy nem a zenekari tagok saját dalaik jogtulajdonosai – írta a Metropol. D. Nagy Lajos énekes meggyőződése, hogy sötét háttérhatalmak tevékenysége ez, hogy nagyon komoly szűrők figyelnek, és ideológiai alapon tiltották le őket.

A Bikini dalainak címét – Adj helyet, Ki visz majd haza, Mielőtt elmegyek –, az egész ország ismeri és fel sem merül az emberben, hogy ezek a dalok nem az ikonikus együttes sajátjai. A hétvégén mégis megtörtént, hiszen a Facebook másképpen gondolta. Az együttes a járvány miatt lassan egy éve nincs színpadon, de így sem maradnak a rajongók koncert nélkül, hiszen a zenekar egy hónapja hirdette meg a hivatalos Facebook-oldalán, hogy február 20-án, este nyolctól élő koncerttel egybekötött közönségtalálkozót szervez. A fizetős bulira – 2490 forint volt egy jegy – és szép számmal fizettek elő a nézők.

Az ominózus eset akkor történt, amikor az élő adás 26. percében azonban megszakadt az adás.

PestiSracok facebook image

– mondta a Bors megkeresésére D. Nagy Lajos, a Bikini énekese, aki mint elmondta, először nem értették, mi történt. Azt gondolták, gyenge az internet, majd felvetettek még jó pár problémalehetőséget, de nem találták a megoldást.

A Metropol szerint az együttes szerette volna beavatni a közönségét abba a világba, ahova csak nagyon kevesek pillanthatnak be – magyarázza D. Nagy Lajos.

– mondta el D. Nagy Lajos. Az énekes meggyőződése, hogy sötét háttérhatalmak tevékenysége ez, hogy nagyon komoly szűrők figyelnek, és ideológiai alapon tiltották le őket. Így nyilatkozott a frontember:

D. Nagy azt is elmondta, hogy a Facebookkal nyilván hónapokig leveleznek majd, mire megnyugtató megoldása lesz az ügynek, már, ha lesz, de addig sem szeretnének eltűnni a rajongóink szeme elől. Mivel ez a megcsonkított koncertjük is kiváló hangulatú volt, és nagy igény van a folytatásra, havonta rendeznek majd egy ilyen élő bulit, de természetesen nem a Facebookon.

Forrás: Metropol; kiemelt kép: MTVA/Zih Zsolt