Pesti Srácok

Ferenc pápa egészségéről szóló interjút közölt a Vatikán a pápa iraki útja előtt

Ferenc pápa egészségéről szóló interjút közölt a Vatikán a pápa iraki útja előtt

Fiatalkori tüdőműtétéről, pszichoterápiáról, valamint saját stresszoldási módszeréről is beszélt Ferenc pápa abban a régebbi interjúban, amelyet a Vatican News hírportál ismertetett szombaton. Az egyházfő ebben azt is megjegyezte, hogy Rómában, pápaként kíván meghalni.

A vatikáni honlap azt az eddig kiadatlan interjút közölte, amelyet Ferenc pápa még 2019-ben adott Nelson Castro argentin orvos-újságírónak az egyházfők egészségéről készülő könyvéhez. A beszélgetést a La Nación című argentin napilap közölte most le, a Vatican News onnan vette át. Az interjút néhány nappal Ferenc pápa március 5-én kezdődő iraki útja előtt jelentették meg, amelyet az egyházon belül és kívül is fenntartás és aggodalom kísér a 84 éves egyházfő kora és a koronavírus-járvány veszélyei miatt.

Az egészségével kapcsolatos kérdésekre válaszolva Ferenc pápa felidézte Nelson Castrónak, hogy 21 éves korában fertőzés miatt eltávolították tüdeje egy részét. Hangsúlyozta, hogy sem akkor, sem később nem aggódott egészségi állapota miatt. Hozzátette, hogy 2013-ban történt pápává választása óta sem fordult elő sohasem, hogy bármilyen nemzetközi útját vagy más külföldi programját lemondta vagy módosította volna. Elmondta, hogy életének egy időszakában pszichológus segítségére szorult, amikor az argentin diktatúra idején egyházi elöljáróként "embereket kellett kimenekítenem az országból, menteni őket, és nem tudtam, hogyan oldjak meg nehéz helyzeteket". Kifejtette: a pszichológus segített neki félelmei kezelésében.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta. Megjegyezte: a terápiával megtanulta a stresszt kezelni és elkerülni a hirtelen döntéseket. Úgy vélte, minden pap számára jelentős az emberi lélek ismerete. Elárulta, hogy amikor észreveszi magán a kapkodást, Johann Sebastian Bach muzsikáját hallgatja, mivel ez megnyugtatja és segít neki a problémamegoldásban. Az interjú végén az újságíró azt kérdezte Ferenc pápától, gondol-e a halálra. A pápa úgy válaszolt, hogy igen, de egyáltalán nem fél tőle. Arra a kérdésre, hogyan képzeli el halálát, Ferenc pápa kijelentette, hogy hivatalban levő pápaként vagy nyugalmazott pápaként, és Rómában.

– mondta. Elemzők rámutatnak, hogy Ferenc pápa első ízben utalt arra a lehetőségre, hogy elődjéhez, XVI. Benedekhez hasonlóan esetleg lemondjon, és nyugalmazott pápa legyen. Az olasz hírügynökségeknek Gianfranco Sviderkowski, a vatikáni tudósítók szövetségének legidősebb tagja értelmezte az egyházfő kijelentéseit, hangoztatva, hogy "Ferenc pápa végig a helyén fog maradni (...) olyan ember és pápa, aki mindennek ellenáll és mindenhova eljut". Az újságíró szerint Ferenc pápa csupán arra utalt, hogy nem zár ki semmilyen lehetőséget, így a lemondást sem, ha már nem tudná teljes szellemi erővel ellátni egyházfői feladatát.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Vatikáni média

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.