Pesti Srácok

Hatezermilliárd forintot fordít a kormány a versenyképesség növelésére

null

Hatezermilliárd forint áll a kormány rendelkezésére arra, hogy Magyarországot még erősebbé tegye és hazánk 2030-ra Európa öt legélhetőbb és legversenyképesebb országa közé kerüljön – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a közösségi oldalára felkerült videóban.

Schanda Tamás kijelentette: annak érdekében, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, soha nem látott mértékű, 1500 milliárd forintos támogatás jut a felsőoktatás területére.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A tervek közül az államtitkár kiemelte a bölcsődei férőhelyek számának további növelését, a gyerekek közlekedésének megkönnyítését iskolabusz rendszerrel, a háromszáz leghátrányosabb település felzárkóztatását, a vízgazdálkodás korszerűsítését, a közlekedés korszerűbbé és zöldebbé tételét, a megújuló energiaforrások arányának növelését és a digitális képességek megerősítését.

– mutatott rá Schanda Tamás, utalva arra, hogy a gazdaság védelmének akcióterve eredményesnek bizonyult.

– sorolta.

Schanda Tamás úgy fogalmazott, hogy a baloldal adóemelésekkel megsarcolta az embereket a gazdasági válság idején, de a problémákat képtelen volt megoldani. Azt is hangsúlyozta, hogy a jelenlegi kormány a megszorítások és segélyek útjára nemet mondott, helyette mindenkinek lehetőségeket és támogatásokat biztosít.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.