Pesti Srácok

Hétfőtől lesznek elérhetőek a Magyar Falu Program első pályázatai

Hétfőtől lesznek elérhetőek a Magyar Falu Program első pályázatai

Elérhetők lesznek hétfőn tíz órától a Magyar falu program első pályázati kiírásai önkormányzati ingatlanok fejlesztésére és közösségi programokhoz kapcsolódó támogatásokra – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton, a Komárom-Esztergom megyei Naszályon, sajtótájékoztatón.

Gyopáros Alpár elmondta: ingatlanok fejlesztésére 20 milliárd, közösségi programokhoz kapcsolódó támogatásokra egymilliárd forintos a pályázati keretösszeg. Támogatás igényelhető faluházak fejlesztésére, szolgálati lakások felújítására és kialakítására, orvosi rendelők fejlesztésére, óvodaépületek korszerűsítésére, illetve építésére, továbbá közösségi intézmények építésére és felújítására. A kormánybiztos hozzátette: a pályázati kiírás egymilliárd forintos keretösszegben nyújt támogatást közösségszervező személy foglalkoztatására, valamint a közösségi terek működését támogató, programok szervezéséhez kapcsolódó eszközbeszerzésre. A pályázatok benyújtására szolgáló elektronikus felület április 16-án nyílik meg, ettől az időponttól 30 napig lehet pályázni.

– ismertette Gyopáros Alpár. A kormánybiztos elmondta: néhány hetes különbségekkel további három csoportban kerül sor a Magyar falu programhoz kötődő pályázatok kiírására. Az intézkedéssorozat célja az ötezer fő alatti települések népességcsökkenésének megállítása. A kormány évről-évre nagyobb összeggel támogatja a programot, a három év összesített költségvetése meghaladja a 600 milliárd forintot.

PestiSracok facebook image

Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: a támogatások tisztán hazai forrásból valósulnak meg.

– hangsúlyozta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.