Pesti Srácok

Hollik: a baloldal aljas politikai számításból azon dolgozik, hogy elhúzódjon a járvány

null

A kormánypártok szerint a baloldal aljas politikai számításból azon dolgozik, hogy elhúzódjon a járvány. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában kijelentette: itt az ideje, hogy végre a baloldal is megértse, oltásügyben nincs helye politizálásnak, itt emberéletekről van szó.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint teljesen egyértelmű, hogy a koronavírus-járványt csak az oltással lehet legyőzni. Ezért a kormány – helyesen – tárgyal, ahol tud, keleten, nyugaton, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb vakcinát szerezze be, amelyekkel a magyar szakhatósági vizsgálat után már oltani is lehet – mondta. Hollik István a videóban, amelyben bejátszották Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK) és Jakab Péter (Jobbik) egyes kijelentéseit is, kijelentette: a baloldal aljas politikai számításból azon dolgozik, hogy elhúzódjon a járvány, mert ebből remél politikai hasznot, ezért kampányol a vakcinával szemben.

– rögzítette. Kitért arra is, hogy a magyar emberek elbizonytalanítására Gyurcsányék nem spórolnak a facebookos reklámokon sem, amiből szintén egyértelműen látszik: a baloldal oltásellenes, ráadásul milliókat költ az emberek elbizonytalanítására.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a kormánypárti politikus.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.