Pesti Srácok

ifj. Lomnici Zoltán: a kormány hétfőn csupán arra kapott felhatalmazást, hogy védekezzen

ifj. Lomnici Zoltán: a kormány hétfőn csupán arra kapott felhatalmazást, hogy védekezzen
Mit köszönhetünk a keresztény kultúrának Egységes Magyaroszági Izraelita Hitközség Juhász Hajnalka miniszteri biztos, Gyorgyovich Miklós, az alapítvány vezető kutatója és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, az alapítvány jogi szakértője részvételével.

Az Országgyűlés hétfői döntése nem jelenti azt, hogy automatikusan meghosszabbítják a koronavírus elleni hatályban lévő védelmi intézkedéseket, köztük a kijárási tilalmat – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak. A Századvég jogi szakértője azután nyilatkozott erről, hogy az Országgyűlés megszavazta a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, felhatalmazva ezzel a kormányt a veszélyhelyzetben alkotott rendeletei hatályának meghosszabbítására.

A kormányrendeletek hatálya kilencven napra hosszabbítható meg, de a parlament ennél korábban is visszavonhatja felhatalmazását. Az Origo azt írta, a baloldal most sem támogatta a koronavírus-járvány elleni védekezést, a baloldali médiumok pedig álhíreket terjesztenek a veszélyhelyzet meghosszabbításáról. Ifj. Lomnici Zoltán a portálnak nyilatkozva hangsúlyozta: a kormány hétfőn csupán arra kapott felhatalmazást, hogy védekezzen. Közölte, január 28-án a koronavírus-járvány miatt november óta érvényben lévő szabályok hatályát újabb egy hónappal, március 1-jéig meghosszabbította a kormány.

Ettől azonban közjogilag eltér az Országgyűlés hétfői döntése, amely csupán az alkotmányos keretet biztosítja ahhoz, hogy élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető, tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar emberek egészségének és életének megóvása miatt szükséges intézkedéseket a kormányzat kellő felhatalmazással hozhassa meg. Ifj. Lomnici Zoltán kiemelte: az ezzel ellentétes információk tévesek és alkalmasak arra, hogy akadályozzák a védekezés eredményességét.

PestiSracok facebook image

– olvasható a cikkben.

Forrás: Origo; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.