Pesti Srácok

Koronavírus – A vödrös Falus szerint nem érdemes kapkodni és sietni, de Orbánt már be kellett volna oltani

null

A vördös Falus Ferenc szerint Orbán Viktor miniszterelnököt is be kellett volna oltani – erről ír az atv.hu. Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos az ATV Startban kijelentette, hogy négy hónap késlekedés van az oltási terv nyilvánosságában. Falus azt is elmondta, hogy szerinte nem érdemes kapkodni és sietni.

A korábban vizes vödrös kihívásban magát beégető volt tisztifőorvos, Falus Ferenc szerint név szerint, kockázati csoportok alapján kellene látni azt a listát, hogy ki, pontosan mikor kerül sorra az oltási rangsorban.

– mondta az orvos. Falus a vakcinák kapcsán kitért arra, hogy egyre több mutációja jelenik meg; a jelenlegi oltóanyagok ezek ellen többé-kevésbé védenek. Falus szerint az elölt vírust tartalmazó oltóanyagok ezek ellen kevésbé védenek, ezért sem jó a kínai vakcina, mivel ott jelentek meg a mutációk, ahol ezeket használják.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Falus. Mint mondta: háziorvosoknak kellene oltani, a valós kockázati tényezőket ők ismerik a betegeknél. Hozzátette: az egy háztartásban élőket szerinte egyszerre kellene beoltani. Falus azt gondolja, hogy a vezetőknek példát kell mutatni, ezért ahogy Orbán Viktort elsőként oltották be influenza ellen, már be kellett volna oltani most is.

Forrás: atv.hu; Kiemelt kép: képernyőkép

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.