Pesti Srácok

Koronavírus – Újabb szigorításokat fogadott el a cseh kormány

Koronavírus – Újabb szigorításokat fogadott el a cseh kormány

Elfogadta a cseh kormány pénteken azokat a további szigorításokat, amelyek célja az új típusú koronavírus további terjedésének megakadályozása. A hétfőn életbe lépő, egyelőre három hétre meghirdetett újabb korlátozások értelmében a kormány korlátozza az emberek mozgását: elengedhetetlen utazásoktól eltekintve senki sem hagyhatja majd el lakókörzetét.

Akinek a lakókörzetén kívül van a munkahelye, annak munkáltatói igazolásra lesz szüksége, hogy dolgozni járjon. A kerületen belül élő rokonok meglátogatása is csak akkor megengedett, ha elengedhetetlenül szükséges, mert gondjukat kell viselni, segítségre szorulnak. Hivatalokat és egészségügyi intézményeket is csak igazolással lehet majd felkeresni a lakókörzeten kívül. Az új intézkedések értelmében bevásárolni is csak a lakókörzeten belül lehet, a lakhely ötszáz méteres körzetében szabad este kutyát sétáltatni, a séta és a kocogás pedig csak nappal, a lakóhelyen megengedett. Bezárnak az óvodák, és a többi diákhoz hasonlóan az általános iskolák első és második osztályai is digitális oktatásra állnak át. Ezzel egy időben a kormány szűkíti azoknak az üzleteknek a körét, amelyek nélkülözhetetlenek, és ezért nyitva lehetnek; be kell zárniuk például az írószer- és a gyerekruhaboltoknak. Az elfogadott szigorítások értelmében lakott területen mindenhol kötelező a maszkviselés, az utcán és a munkahelyen is.

– jelentette be péntek este Jan Hamáček cseh belügyminiszter. Az új szabályokat a rendőrök szúrópróbaszerű ellenőrzésekkel fogják betartatni, és az intézkedések betartásának ellenőrzésében ötezer katona is részt vesz.

PestiSracok facebook image

Csehországban jelenleg a legmagasabb az új fertőzöttek aránya az Európai Unióban, és a hatóságok szerint az ország egészségügyi rendszere teljesítőképessége határára ért, ezért a kormány pénteken március 28-ig tartó szükségállapotot hirdetett. A prágai egészségügyi minisztérium pénteken 14 457 új fertőzöttről számolt be. Az egészségügyi miniszter pedig azzal számol, hogy ez a szám a jövő héten eléri a húszezret is, mielőtt a korlátozások hatása érezhetővé válik. A járvány kezdete óta Csehországban több, mint 1,2 millió ember kapta el az új típusú koronavírust, és a járvány már majdnem húszezer emberéletet követelt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Petr David Jošek

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.