Pesti Srácok

Letartóztatásban marad M. Richárd

Letartóztatásban marad M. Richárd

Bűnismétlés veszélye miatt tartotta fenn a négy évvel ezelőtti két halálos áldozattal járó Dózsa György úti közlekedési baleset vádlottja, M. Richárd letartóztatását a Fővárosi Ítélőtábla.

A tábla sajtótitkárságának az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye felidézi, hogy a férfit 2020. szeptember 30-án a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, garázdaság és testi sértés vétsége miatt nem jogerősen 4 év fogházra és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, majd elrendelte M. R. bűnügyi felügyeletét azzal, hogy Budapest és Pest megye közigazgatási területét nem hagyhatja el, tartózkodási helyét engedély nélkül nem változtathatja meg. A kényszerintézkedés elrendelését követően a nyomozó hatóság szabálysértési eljárást kezdeményezett a vádlottal szemben azért, mert 2020. október 7-én - a közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt - engedély nélkül vezetett Budapest belterületén. A Központi Nyomozó Főügyészség pedig a Fővárosi Törvényszékhez nyújtott be 2020. november 2-án újabb vádiratot kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés, kétrendbeli hivatali vesztegetés, háromrendbeli közokirat-hamisítás, valamint bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt a férfi ellen.

A Fővárosi Főügyészség indítványozta, hogy a Dózsa György úti baleset miatt indult büntetőügyben másodfokú bíróságként eljáró Fővárosi Törvényszék a vádlottat az elérhetetlenné válás és bűnismétlés veszélye miatt tartóztassa le. A Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsa január 18-án meghozott végzésében megállapította, hogy január 1-jén újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt intézkedtek a férfival szemben. A jelenlegi adatok szerint a vádlott egy budapesti étterem alagsorában, társaival együtt kábítószert fogyasztott, továbbá a kijárási tilalom szabályait is megszegte.M. R. büntetett előéletű, korábban többi között emberölés előkészülete, bűnsegédként elkövetett lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés és kábítószerrel visszaélés miatt ítélték szabadságvesztésre. A törvényszék megállapította, hogy a kábítószer-birtoklás miatt korábban folyt büntetőeljárás során az ügyészség a nyomozás feltételes ügyészi felfüggesztését rendelte el, melynek időtartamára a vádlottat pártfogó felügyelet alá helyezte, valamint kötelezettségként előírta neki, hogy legalább 6 hónapig tartó, kábítószer-használatot kezelő ellátáson, vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vegyen részt. M. R.-rel szemben időközben újabb büntetőeljárás is indult, ami megalapozza a bűnismétlés reális veszélyét. Mindezek alapján a törvényszék szerint a legsúlyosabb kényszerintézkedés hiányában reális annak az esélye, hogy a vádlott újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.

M. Richárd, a Dózsa György úti halálos baleset gázolója. Fotó: PS/Horváth Péter Gyula
PestiSracok facebook image

A törvényszék végzése ellen az ügyész a szökés, elrejtőzés veszélyének megállapítása, az elsőrendű vádlott és védője a kényszerintézkedés elrendelése miatt jelentett be fellebbezést. A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a törvényszék példaszerű alapossággal rögzítette az elsőrendű vádlott többszörösen büntetett előéletét, az előző év végén történt vádemelést, az idei rendőri intézkedést és gyanúsítást, a kábítószerrel és az engedély nélküli vezetéssel kapcsolatos eljárásokat. A törvényszék akkor is helyesen járt el, amikor az elsőrendű vádlott vonatkozásában jelen büntetőügyben készült igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény megállapításait a bűnismétlés veszélyével kapcsolatban értékelte. A fellebbviteli főügyészség álláspontjával ellentétben az elsőrendű vádlott személyiségzavara nem a szökés, elrejtőzés veszélyét, hanem a bűnismétlés lehetőségét befolyásoló tényező. A tábla szerint a törvényszék törvényesen állapította meg a bűnismétlés veszélyének fennállását. A tábla határozata végleges.

A halálos baleset 2017 májusában történt, a folyamatban lévő büntetőeljárás eddigi adatai szerint M. Richárd Budapesten a Dózsa György úton nagy teljesítményű, nyugati rendszámú személyautójával mintegy 140 kilométeres sebességgel összeütközött egy szabálytalanul kanyarodó autóval, amelynek két utasa meghalt, vezetője életveszélyes sérüléseket szenvedett, M. Richárd és több járókelő könnyebben megsérült. M. Richárdot 2006-ban az úgynevezett kecskeméti maffiaperben jogerősen nyolc év szabadságvesztésre ítélték, mert a Radnai László elsőrendű vádlott által vezetett bűnszervezet "katonája" volt. A bűnszervezet drogkereskedelemmel, védelmi pénzek szedésével, prostitúcióval foglalkozott, amikor pedig 2004-ben elfogták egyes tagjait, épp egy rivális bandával való leszámolásra készült.

Forrás: MTI; kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?