Pesti Srácok

Letartóztatták a szegedi közgyűlés egyik külsős, fideszes tagját, a helyi pártvezetés megdöbbent

Letartóztatták a szegedi közgyűlés egyik külsős, fideszes tagját, a helyi pártvezetés megdöbbent

Február elején csaptak el a pénzügyi nyomozók a Szegedi Nagybani Piacon egy vállalkozóra, aki a nyomozás szerint több mint kétszázmillió forinttal károsította meg a költségvetést. Az ügyben a közgyűlés egyik, a Fidesz által delegált tagja is érintett. A bűnszervezet Görögországból nagy tételben szerzett be zöldséget és gyümölcsöt, majd a Szegedi Nagybani Piacon úgy hozta forgalomba, mintha azokat magyar cégektől vásárolta volna, így elkerülte az áfa megfizetését. A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, ha bebizonyosodik párttársa bűnössége, elhatárolódik tőle és lemondásra szólítja fel.

A szeged.hu cikkében azt írja: a csalást egy könyvelő is segíthette, akiről kiderült, hogy a közgyűlés Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság külső fideszes tagja. E. Péter jelenleg letartóztatásban van. A Fidesz frakcióvezetője, Tápai Péter az RTL Klub Híradójának azt mondta, őt senki nem kereste meg az ügyben. Hangsúlyozta, az eset nagyon megdöbbentette őket, mivel, ahogy fogalmazott: nem így ismerték E. urat. Azt ezért hozzátette, hogy szerinte E. Pétert is megilleti az ártatlanság vélelme. Kiemelte, amíg a letartóztatásban lévő párttársa nem tudja ellátni a munkáját a közgyűlésben, ne vegye fel az őt illető juttatást. Amennyiben pedig bebizonyosodik bűnössége, akkor azonnal elhatárolódik tőle és arra kéri majd, mondjon le posztjáról.

Forrás és fotó: szeged.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.