Pesti Srácok

Megölte egy menekültközpont vezetőjét egy szudáni menedékkérő Franciaországban

Megölte egy menekültközpont vezetőjét egy szudáni menedékkérő Franciaországban

Halálra késelte egy menekültközpont vezetőjét pénteken egy szudáni bevándorló a délnyugat-franciaországi Pau-ban, miután elutasították a menedékjogi kérelmét. A negyvenhat éves áldozat a helyszínen életét vesztette, a harmincnyolc éves szudáni elkövetőt őrizetbe vették, nem tanúsított ellenállást. Gérald Darmanin belügyminiszter részvétét fejezte ki az áldozat hozzátartozóinak, és bejelentette, hogy délután a helyszínre látogat.

Az eddigi nyomozás szerint a feltételezett elkövető egy olyan menedékkérő, aki már nem élt a központban, de korábban lakott ott. A rendőrség köztörvényes bűncselekmények miatt ismerte, börtönben is volt 2017-ben. A BFM hírtelevízióban helyi rendőri források elmondták: a férfinak a közelmúltban elutasították a menedékjogi kérelmét, emiatt ment be a menekültközpontba, ahol szóváltásba keveredett az igazgatóval, és ezt követően szúrta meg többször késsel. A Pau városában évtizedek óta működő menekültközpont 257 ember befogadására alkalmas, és a menedékkérők, illetve a menekültstátuszt elnyerők számára integrációs programot is kínál, valamint a városban, a központon kívül is rendelkezik szálláshelyekkel.

Forrás: MTI; Fotó: observator.tv

PestiSracok facebook image

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.