Pesti Srácok

Müller Cecília: a járvány harmadik hullámának felszálló szakaszában járunk

Müller Cecília: a járvány harmadik hullámának felszálló szakaszában járunk

A koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló szakaszában járunk. A szakemberek szerint a felfutást az új, nagyobb fertőzőképességű vírusvariánsok megjelenése okozza – nyilatkozta az országos tiszti főorvos a közmédiának vasárnap.

Müller Cecília elmondta: a második hullám lefele menő szakasza a közelmúltban megtorpant, és erről a magasabb szintről indul a harmadik hullám. Kiemelte, hogy a napi ezres esetszám egyik napról a másikra duplájára nőtt, most pedig már majdnem háromezer új fertőzöttet – szombaton 2912 új pozitív esetet – regisztrálnak.

– fűzte hozzá.

PestiSracok facebook image

Az országos tiszti főorvos hangsúlyozta: ezért állították be újra a szűrőbuszokat, hogy minél gyorsabban végezhessék el a háziorvosok által kezdeményezett szűrővizsgálatokat egy-egy gyanús megbetegedés esetében. Müller Cecília arról is beszélt, hogy a szakemberek szerint a felfutást az új, nagyobb fertőzőképességű vírusvariánsok megjelenése okozza.

– mondta. Kiemelte: a brit mutánsnál a szakemberek szerint az oltóanyagok hatásosak, a brazil és a dél-afrikai változatoknál azonban erről nincs még elég tapasztalat. Müller Cecília tájékoztatása szerint a jövő héten sok ember oltására nyílik lehetőség, és azt kérte az emberektől, hogy ha a háziorvosuk keresi őket emiatt, menjenek el beoltani magukat.

– hangsúlyozta a szakember.

Az újonnan engedélyezett kínai Sinopharm-vakcinából a háziorvosok átlagosan 55 védőoltást kapnak, a mennyiség a praxis összetételétől függ.

– ismertette.

Az országos tiszti főorvos megjegyezte: a magyar vakcinafejlesztés is ezt a technológiát választotta, hiszen azon túl, hogy így az immunválasz erőteljesebb és akár hosszabban tartó lehet, ha változik a vírus, ez a technológia később nagyobb mozgásteret enged.

– tette hozzá.

Müller Cecília elmondta: a Sinopharm-vakcina Kínából négy gyártási tételben érkezett és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) veszélyhelyzeti engedélyezését követően a Nemzeti Népegészségügyi Központnak (NNK) gyártási tételenként kell felszabadítást végeznie. Ez azt jelenti, hogy a gyártó által küldött dokumentációt minden esetben össze kell vetni egy tőle független vizsgálat eredményével. Hangsúlyozta, hogy utóbbihoz volt szükség a kínai vakcina esetében hiánypótlásra és csak ezután engedélyezték a hatóságok az emberi felhasználást.

Forrás: MTI; Fotó: kormany.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.