Pesti Srácok

Nancy Pelosi Tesla-opciókat vett, majd hirtelen megugrott az értékük

null

Nancy Pelosi, az Egyesült Államok képviselőházának demokrata párti elnöke pár nappal azelőtt vásárolt vételi opciókat Tesla-részvényekre, hogy párttársa, Joe Biden, a frissen megválasztott elnök kiadta legújabb Vásárolj amerikait! rendeletét. A rendelet kiadásán meg sem száradt a tinta, bejelentették, hogy ennek keretében lecserélik a kormány autóparkját, méghozzá elektromos meghajtású gépkocsikra. Ezek után pillanatok alatt negyven százalékot emelkedett Pelosiék részvényeinek értéke, és mivel Pelosi és Biden párttársak, így nehéz azt hinni, hogy a veterán politikusnő nem tudott arról, hogy az elnök mire készül.

Az index.hu cikkében azt írja: Biden január 25-én, múlt hétfőn írta alá negyedik Buy American!, azaz Vásárolj amerikai árukat! nevű rendeletét. Ennek keretében az Egyesült Államokban gyártott elektromos meghajtású járgányokra cserélik a teljes kormányzati autóparkot, amely – mivel például a posta gépjárművei is ide tartoznak – hatszáznegyvenötezer gépkocsit jelent. Ez idő szerint a Tesla, a General Motors és a Nissan Motor gyárt az ország területén hibrid vagy villanymotoros autókat, és még a Ford Motor tervezi, hogy beindítja a gyártást. Mármost, Nancy Pelosi, a Képviselőház lassan nyolcvanegy éves, demokrata párti elnöke – vagy a férje, Paul, aki kockázatitőke-befektető – január másodikán opciókat vásárolt Tesla-részvényekre, ötszázezer és egymillió dollár közötti értékben, 2022. március 18-i lejárattal, ötszáz dolláros darabáron, írja a moneycontrol.com pénzügyi portál. Ez azt jelenti, hogy Pelosiék jövő március 22. előtt bármikor vásárolhatnak kétezer-ötszáz Tesla-papírt, ezen a fix ötszáz dolláros darabáron.

A Tesla-részvények a vásárlás pillanatában darabonként hatszáznegyven dollárt értek, most nyolcszázkilencven dollár az áruk. Több mint ötven százalékkal megnőtt az értékük bő három hét alatt, Biden elnöki rendeletének hatására. Pelosiék papírjai most több mint egymillió dollárt érnek. Az Index úgy fogalmaz: Pelosi és Biden párttársak, így nehéz azt hinni, hogy a veterán politikusnő nem tudott arról, hogy az elnök mire készül. Nem beszélve arról, hogy maga Pelosi is a környezetkímélő autók elterjesztésének szószólója, azaz komoly szerepet játszott abban, hogy Biden meghozza a fenti rendeletét.A törvény szerint a kongresszusi tagoknak és házastársuknak nem tilos részvényeket venni, de ez mindig is forró téma volt. David Perdue republikánus szenátor hatéves mandátuma közben folyton ki volt téve kemény kritikáknak, amiért részvényekkel kereskedett. Most Pelosiék hasonló tranzakciót bonyolítottak le, a lap szerint igen sok szemöldök fennakadt Washingtonban, amikor híre ment a részvényvásárlásnak.

Forrás: index.hu; Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.