Pesti Srácok

Online szülői értekezletet tart az SZTE

null

A felvételi eljárás és a beiratkozás menetéről, a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) rejlő lehetőségekről tájékozódhatnak az érdeklődők a felsőoktatási intézmény online szülői értekezletén szombaton.

Az ország egyik legnagyobb, huszonegyezer hallgatót képző oktatási intézményét Gellén Klára rektorhelyettes mutatja be a szülőknek, oktatóknak és középiskolásoknak. Az SZTE előnyei mellett a résztvevők hallhatnak az egészségmegőrzéssel és a gyógyítással foglalkozó EUGLOH konzorciumról is, amelynek négy másik európai egyetem mellett az SZTE is tagja. A tájékoztatóból kiderül, hogy milyen hazai és külföldi ösztöndíj-lehetőségek állnak a diákok rendelkezésére. Ezt követően tematikus chatszobákban várják az érdeklődőket az egyetem képviselői. A párhuzamosan zajló online tájékoztatókon kérdezni lehet a hazai és határon túli diákok beiratkozásáról, a kollégiumról. Bemutatják az SZTE tehetséggondozó programját, a Junior Akadémiát, és a kezdeményezés emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamait, emellett pedig a Magyarországon egyedülálló online oktatási platformot, a Coursera for SZTE-t is. Az érdeklődők hallhatnak az SZTE+ programról is, amely arra hivatott, hogy a résztvevők játékos kihívásokon keresztül ismerjék meg Szeged városát, az egyetem elektronikus rendszereit, és hozzájárul ahhoz, hogy a hallgatók beilleszkedjenek az egyetemi közösségbe.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.