Pesti Srácok

Orbán Viktor: a védőoltás jelenti az egyetlen lehetséges védelmet (Videó!)

A védőoltás jelenti az egyetlen lehetséges védelmet a koronavírus-járvány ellen – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalára feltöltött videójában vasárnap, azt követően, hogy maga is megkapta a kínai Sinopharm-vakcinát. A kormányfő elmondta: a koronavírus-járvány harmadik hulláma támad, ami erősebb lesz, mint az előző kettő, ezért arra kérte a magyarokat, hogy regisztráljanak és oltassák be magukat.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: érdemes hallgatni az okosabbra, a vakcinát ugyanis azután kapta meg, hogy Müller Cecília országos tiszti főorvos úgy döntött, hogy az operatív törzs vezetői is oltassák be magukat. A videóban bemutatták, ahogy testhőmérséklet-mérést, kézfertőtlenítést, valamint orvosi vizsgálatot követően a miniszterelnököt is beoltják a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ oltópontján.

– jegyezte meg a kormányfő a vakcina beadása előtt. A videóban az oltóorvos is azt mondta: a legjobb oltóanyag az, amit már megkapott a páciens. Orbán Viktor az oltást követően a Karmelita kolostorban nyilatkozva azt mondta, kutya baja, ezért arra biztatott, hogy senki se féljen a védőoltástól. Hozzátette: a Vajdaságban magyarok tízezrei és már Magyarországon is több ezren kapták meg a kínai vakcinát. Bízzanak a magyar szakemberekben! – kérte Orbán Viktor.

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook, MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.