Pesti Srácok

Orbán Viktor: március 15-ig minden hatvan év feletti regisztrált állampolgárt be fogunk oltani

null

Nem tudom azzal biztatni a hallgatókat, hogy javulna a helyzet – mondta Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjújában, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, miután ismertette a legfrissebb járványügyi számokat. A kormányfő ugyanakkor arról is szólt, hogy fordulóponthoz érkeztünk: eddig a vírus támadott, mi védekeztünk, most pedig mi támadunk. Orbán Viktor az interjúban ismertette: március 15-ig minden 60 év feletti állampolgár megkaphatja a vakcinát. A kormányfő a világban dúló vakcinaháborúról is szót ejtett, kifejtve: látszik a magyar nyilatkozatokból, hogy kik melyik érdek mellett szólalnak meg. A baloldal a járvány negatív hatásaitól várja a kormány bukását, amit a miniszterelnök logikus gondolatnak, ugyanakkor erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezett, és aláhúzta: a baloldal ezzel túl messzire ment.

Orbán Viktor a beszélgetés elején elmondta: 1576 új fertőzött van és 98 ember meghalt, és több, mint 3600 ember van kórházban. Az elmúlt három nap adatai alapján a helyzet javulása megállt, némi romlás látható. Az oltottak száma 264 530, és 90 ezer körül van a második oltottak száma.

– fogalmazott. Orbán Viktor elmondta, hogy figyelni kell az oltottak és a fertőzésen átesettek számát: ma 264 530 beoltott van Magyarországon, és 275 764 magyar esett már át a fertőzésen, így március elejére az ő számuk eléri az egymilliót.

– mondta a kormányfő. Az orosz vakcinával kapcsolatban a szerbiai tapasztalatokat megnyugtatónak nevezte Orbán Viktor. A kormányfő elmondta, hogy a világban van egy csata a gyógyszergyártók között. Mint fogalmazott, ezek a gyártók nagyon csúnya dolgokat tesznek közzé egymásról. A kormányfő szerint ez a csata minden platformon zajlik, és látszik a magyar nyilatkozatokból, hogy kik melyik érdek mellett szólalnak meg.

– mondta a miniszterelnök. Hozzátette: az uniós vakcinabeszerzés esetében lassúság látható. Kifejtette: a brüsszeli bürokraták számára a minél olcsóbban beszerzett vakcina volt a fontos; nekünk a pénz nem lényegtelen, de az élethez képes másodlagos.

Indul a gazdaság talpraállítása

Orbán Viktor elmondta: a védekezés szempontjából azt tartja sikeresnek, ha sikerül megvédeni a munkahelyeket, ami véleménye szerint sikerült. Ennek köszönhetően április elején döntenek a felsőoktatás átalakításáról; 1500-2000 milliárd forintos beruházásról van szó. Június elején pedig a teljes hazai energiarendszer és az agrárrendszer átalakításáról döntenek. 2021 egy példátlanul sikeres év lehet. Nemzetközi összevetésben egyáltalán nem néz ki rosszul a 2020-as év; a visszaesés mértéke alacsonyabb lesz, mint sok országban. Ismertette: a visszaesés nem volt olyan rossz, mint vártuk, 5 és fél százalék körül alakul majd. A kormányfő szólt arról is, hogy a vállalkozóknak igazuk van, amiért türelmetlenek a számukra megítélt bértámogatás folyósítása miatt, ezért megváltoztatják a rendszert, és mostantól előre utalják a kifizetéseket. Egy újabb programot is indítanak nekik: a magyar kkv-k 10 millió forintos hitelt vehetnek fel nulla kamatozással 10 évre, három éves moratóriummal.

Lesz enyhítés a beoltottaknak?

Orbán Viktor szólt arról is, hogy nem foglal állást az úgynevezett vakcina-igazolvány ügyében. Ha majd meglesz a konzultáció eredménye, akkor lehet döntés erről.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

Orbán: Nem választási ciklusokban gondolkozom

Orbán Viktor elmondta, hogy a demográfiai adatok esetében érdemes arról beszélni, hogy 2010-ben kezdődött a mostani kormányzás.

– mondta a kormányfő. Hozzátette:

Aláhúzta továbbá:

Orbán Viktor elmondta, hogy bízik benne, hogy minél többen szeretnének önálló lábra állni, így a fiatalok esetében is így gondolkozik.

– közölte a kormányfő. Megjegyezte ugyanakkor:

Orbán Viktor közölte, hogy sok esetben meg kell védeni egy evidens álláspontot.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.