Pesti Srácok

Rengeteg pénzt nyert a WHO Biden győzelmével

Rengeteg pénzt nyert a WHO Biden győzelmével

Az Egyesült Államok a hónap végéig kifizeti több, mint 200 millió dolláros (59,5 milliárd forint) elmaradt tartozását az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) – jelentette be szerdán Antony Blinken amerikai külügyminiszter.

Blinken az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén egyúttal közölte, hogy országa jelentős anyagi támogatást készül nyújtani a WHO COVAX-programjának, amelynek célja annak biztosítása, hogy méltányosan osszák el a koronavírus-oltóanyagokat a világ országai között, és a szegényebbek is hozzájuthassanak a vakcinához. Az amerikai tárcavezető szerint Washington szövetségeseivel kész együtt dolgozni a WHO reformján és megerősítésén, illetve a szervezet előzetes figyelmeztetési rendszerének javításán.

Az Egyesült Államok Joe Biden amerikai elnök január 20-i beiktatását követő napon jelentette be, hogy mégsem lép ki az Egészségügyi Világszervezetből. A kilépést Biden elődje, Donald Trump kezdeményezte arra hivatkozva, hogy a WHO rosszul kezelte a világjárványt, és részrehajló magatartást tanúsított Kínával szemben. Trump akkor közölte azt is, hogy felfüggeszti a szervezet finanszírozását. Biden már tavaly nyáron jelezte: ha elnök lesz, az Egyesült Államok a WHO tagja marad.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/EPA-KEYSTONE/Martial Trezzini

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.