Pesti Srácok

Sebastian Kurz szerint az EU-s gyógyszerfelügyelet is felelős a vakcinahiányért

Sebastian Kurz szerint az EU-s gyógyszerfelügyelet is felelős a vakcinahiányért

Az osztrák kancellár szerint a gyártási nehézségek mellett az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is felelős azért, hogy nem megfelelő az ellátás az EU-ban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védőoltásokból. Sebastian Kurz egy vasárnapi német lapinterjúban kiemelte, hogy jó megoldás a közös vakcinabeszerzés, és a tárgyalásokat a gyártókkal a tagországok megbízásából folytató Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen megbízható partner a tagállami kormányoknak.

– tette hozzá az osztrák kormányfő a Welt am Sonntag című lapban közölt interjúban, hozzátéve, hogy az EU-n kívül sokkal gyorsabb volt az engedélyeztetés. Arra a felvetésre, hogy a brüsszeli bizottságban szokás oltóanyag-nacionalizmust emlegetve elutasítani a beszerzés körüli bírálatokat, azt mondta, hogy szerinte mindenekelőtt az engedélyeztetés sebessége és a gyártók szállítási nehézségei miatt szuboptimális a vakcinaellátottság az EU-ban. Sebastian Kurz arról is szólt, hogy beadatna magának orosz vagy kínai fejlesztésű védőoltást, ha az oltóanyagokat engedélyezték Európában. Aláhúzta, hogy az oltóanyagoknál csak a hatékonyság, a biztonságosság és a gyors hozzáférhetőség a fontos, és nem a geopolitikai küzdelmek. Kifejtette, hogy egész biztosan megpróbálnának osztrák cégeknél gyártókapacitást biztosítani orosz vagy kínai vakcina előállításához, ha a fejlesztő megszerzi a szükséges EU-s engedélyeket. Mint mondta, ugyanígy járnának el máshonnan származó vakcinák esetében is, mert az a lényeg, hogy lehetőleg gyorsan szerezzünk be sok biztonságos oltóanyagot, tekintet nélkül arra, hogy melyik országban fejlesztették ki őket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Ronald Zak

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.