Pesti Srácok

Spanyolországban tizenhétezerrel kevesebb fertőzöttet regisztráltak mint egy héttel ezelőtt

Spanyolországban tizenhétezerrel kevesebb fertőzöttet regisztráltak mint egy héttel ezelőtt

Spanyolországban a hétvégén harmincezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ami tizenhétezerrel kevesebb a múlt hétvégén azonosított esetszámoknál – derült ki az egészségügyi minisztérium hétfőn közzétett adataiból. A szaktárca tájékoztatása szerint az elmúlt huszonnégy órában kevesebb mint kétezer új fertőzöttet diagnosztizáltak. Százezer emberből átlagosan 417-en fertőzöttek az országban, egy hete a számuk még 667 volt. A járvány kezdete óta több mint hárommillió esetet igazoltak a tesztek, az elhunytak száma hétfőre meghaladta a hatvanötezret.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója sajtótájékoztatóján elmondta: a járványügyi helyzet két hete folyamatosan javul, csökken a fertőzés terjedése. Az esetszám mérséklődése érzékelhető a kórházakban is, ahol az intenzív osztályok körülbelül egy hete vannak túl a tetőzésen. Az egészségügyi intézményekben tizenhat százalék a Covid-betegek aránya, az intenzív terápiás részlegeken harmincnyolc százalék. A járványügyi vezető hangsúlyozta: a javulás ellenére az esetszámok továbbra is magasak, ezért továbbra is elővigyázatosságra és az óvintézkedések betartására figyelmeztetett. Spanyolországban eddig több mint 2,9 millió koronavírus elleni vakcinát osztottak szét a tartományok között. Két és fél millió ember az első adagot, több mint egymillióan már mindkét dózist megkapták az oltóanyagból.

A hétvégén az andalúziai Huelvában tömegesen oltották be a kilencven év felettieket és a házi gondozói szolgálatban dolgozó szakembereket, egy nap alatt több mint háromezren kapták meg így a vakcinát. A kijelölt helyszínek egyike egy stadion parkolója volt, az oltásra jelentkezőknek ki sem kellett szállniuk a járművekből. Több tartomány is vizsgálja, hogy milyen helyszíneket tud bevonni a tömeges oltás érdekében. A spanyol kormány korábbi tájékoztatása szerint a második negyedévtől felgyorsulhat az oltási menetrend, mivel várhatóan a beérkező oltóanyag mennyisége jelentősen növekedni fog. Továbbra is tarthatónak látja azt a célt, hogy a nyáron az átoltottság elérje a kitűzött hetven százalékot.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-EFE/Biel Alino

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.