Pesti Srácok

Százmilliós adócsalás miatt vádat emeltek egy szegedi vállalkozó ellen

Százmilliós adócsalás miatt vádat emeltek egy szegedi vállalkozó ellen

Vádat emeltek egy őrző-védő szolgáltatást nyújtó szegedi vállalkozó és társa ellen, mert fiktív számlák felhasználásával csaknem kétszázmillió forint forgalmi adó befizetését kerülték el 2014-ben. Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője közölte: az ügyészség a férfit különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és számvitel rendje megsértésének bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja. A társa ellen bűnsegédként elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emeltek vádat.

A vállalkozó egy szegedi székhelyű gazdasági társaság ügyvezetője volt, amely főként őrző-védő szolgáltatást, honlap- és katalóguskészítést, valamint egyéb marketingtevékenységet végzett. A vádirat szerint a férfi által vezetett gazdasági társaság 2014-ben 1,2 milliárd forintos forgalmat bonyolított le. A cégvezető az adófizetés elkerülése érdekében valótlan tartalmú számlákat fogadott be a társa által vezetett gazdasági társaságtól. Emellett bevallásaiban olyan beszerzéseket is föltüntetett, amelyek mögött nem állt bizonylattal alátámasztott gazdasági kapcsolat. A vádlott ezzel 187 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. A társa által irányított gazdasági társaság a fiktív számlák kibocsátásával ehhez mintegy 31 millió forint értékben nyújtott segítséget. A cégvezető emellett az adóellenőrzések során nem működött együtt a hatóságokkal, iratbemutatási és pótlási kötelezettségének sem tett eleget, valamint a könyvelése sem volt megtalálható.

Forrás: MTI; Fotó: infoesztergom

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.