Pesti Srácok

Sztrájkolhatnak a BKV dolgozói az elmaradt bérfejlesztés miatt

null

A Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat kijelentette, hogy idén nem tud bérfejlesztést biztosítani a tulajdonában álló szolgáltatók számára. A BKV-dolgozók szakszervezetei viszont elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormányzati adóelvonások a fővárosi cégek dolgozóin csapódjanak le. Az önkormányzati fenntartású társaságok munkavállalói képviseletei egységes nyomásgyakorlást terveznek, és végső esetben sztrájkot is kezdeményeznének.

Már hivatalos, hogy Budapest önkormányzati fenntartású cégeinél – egyebek közt a BKV-nál, a BKK-nál, a FŐTÁV-nál, a Fővárosi Vízműveknél, a Fővárosi Csatornázási Műveknél és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nél – a munkáltatók egyaránt 0 százalékos bérfejlesztésre tettek ajánlatot 2021-re vonatkozóan. Bár a bértárgyalások most kezdődnek, a Fővárosi Önkormányzat jelezte, hogy ennél komolyabb ajánlatra nem képes forrásokat előteremteni, létszámleépítést, elbocsátásokat ugyanakkor nem tervez – mondta Naszályi Gábor, a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke a Napi.hu-nak.

Korábban a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén Karácsony Gergely főpolgármester beterjesztette Budapest 2021-es költségvetését, és ebben már eredetileg is nulla százalékos bérfejlesztés szerepelt, amelyet azzal magyarázott, hogy a főváros nem készített mínuszos büdzsét, ezért nem szerepelnek benne a bérek. Október elején a városvezetés azt ígérte, hogy az IPA Plusz program keretében az ötmilliárd forint feletti iparűzési adóalappal bíró cégekre plusz sarcot vetne ki, a többletbevételt pedig később béremelésekre fordítaná. Ezt a programot azonban a kormány nem engedte megvalósítani, sőt, nem sokkal később felére csökkentette az iparűzési adót az 5 milliárdnál kisebb alappal rendelkező vállalatok esetében, ami komoly csapást mér a helyhatóságra. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes ezt követően bejelentette, hogy 2021 novemberére a főváros költségvetése teljesen kimerülhet.

PestiSracok facebook image

– magyarázta az elnök. A fővárosi közszolgáltató cégek szakszervezetei egységesen akarnak föllépni a béralku során. Lényegében nem bérfejlesztést, hanem egy 5 százalékos bérrendezést követelnek, amely szerintük még azt a szintet sem éri el, amekkora a munkavállalók inflációs kitettsége, mivel a KSH által mért 3,3 százalékos fogyasztói árindexet nem olyan kosár alapján számolják, amely csak az alacsonyabb jövedelmű munkavállalókat érintené – esetükben ugyanis 8-10 százalékos lehet az inflációs ráta. Naszályi szerint öt százalék a minimumkövetelés, amelynél kevesebbet nem fogadnak el. A dolgozók ennél magasabb bérnövekedést tartanának kívánatosnak, de megértik a helyzetet, ezért az elvárások alacsonyak. Az érdekképviseletek számítása szerint éves szinten hatmilliárd forintba kerülne a bérkompenzációs csomag (ebből a BKV-ra 3,7 milliárd jutna, a fennmaradó rész pedig az összes többi cégre), amely szerinte fővárosi viszonylatban nem tűnik megoldhatatlan problémának.

Forrás: Napi.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.