Pesti Srácok

Tizenhárom migránst találtak a szlovén rendőrök egy teherautó rejtett rekeszében

Tizenhárom migránst találtak a szlovén rendőrök egy teherautó rejtett rekeszében

Tizenhárom, súlyos állapotban lévő iraki migránst találtak szlovén rendőrök egy boszniai rendszámú teherautó rejtett rekeszében a horvát–szlovén határon, a Bregana–Obrezje határátkelőhelyen – közölte a Novo Mesto-i rendőrség szerdán.

A járművet rutinellenőrzés céljából állították félre, és észrevették, hogy átalakították: egy 250-szer 80 centiméteres rejtekkel látták el, amelybe a 13 migránst beszorították. A bevándorlók közül levegőhiány miatt többen eszméletüket vesztették, kettejüket kórházba is kellett szállítani – írták a közleményben, hozzátéve, hogy mindannyian kiszáradtak és láthatóan rémültek voltak. A megmentett személyek között két tizenegy és egy hatéves gyermek is volt. A hatóságok szerint a migránsok Bosznia-Hercegovinából több órán keresztül utaztak a horvát–szlovén határig. Miután elkezdett kifogyni a levegőjük, próbáltak jelezni a sofőrnek, de az nem válaszolt. A rendőrök őrizetbe vették a boszniai állampolgárságú, 52 éves sofőrt és 48 éves utastársát, és vádat emeltek ellenük.

A nyugat-balkáni útvonalon található országok 2016 márciusában fokozatosan lezárták határaikat az illegális bevándorlók előtt. Észak-Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia is csak azokat engedi be, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek, vagy az adott országban akarnak menedéket kérni. Ha mégis határsértést követ el valaki, a hatóságok visszakísérik az államhatárra, és visszaküldik abba az országba, ahonnan érkezett. Kivételt képeznek az eljárás alól azok, akik közvetlen életveszélyben vannak vagy egészségügyi ellátásra szorulnak, továbbá a felnőtt kísérő nélkül érkező 14 éven aluliak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/Angel Medina

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.