Pesti Srácok

Több száz faluban javulhat az életminőség a kisboltok támogatásával

null

Több száz kisboltnak jut forrás abból a negyvenöt milliárd forintos támogatási csomagból, amelyet a múlt csütörtöki kormányinfón jelentett be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A pályázat részleteiről Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos beszélt a Magyar Nemzetnek. A politikus kifejtette, hogy kik, milyen jogcímen, milyen feltételekkel, mekkora összeget igényelhetnek, és ezért a nyerteseknek milyen kötelezettségeket kell vállalniuk.

– jelentette ki a Magyar falu program részeként megjelenő pályázati lehetőségről lapunknak a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár elmondta: a támogatásnak az is célja, hogy az elérhető szolgáltatások – így különösen a postai szolgáltatás, valamint a gyógyszertáron kívül is forgalmazható, engedélyezett – vény nélküli – gyógyszerek kiadása, illetve közösségi tér – biztosítását egy helyen lehetővé tegye az üzlet fenntartója. Az új szolgáltatásokhoz szükséges feltételek előteremtéséhez szintén igényelhető a támogatási összeg. Pályázni egyéni vállalkozóknak, gazdasági társaságoknak vagy szövetkezeteknek lehet majd; támogatást olyan igénylő kérhet, aki kétezer fő alatti településen napi fogyasztási cikket forgalmazó üzletet üzemeltet, vagy olyan településen vállalja kisbolt nyitását, ahol ilyen nem működik. A pályázatokat a Magyar falu programban hirdetik ki. Nyertes pályázat esetén a támogatási összeget előlegként fizetik ki.

A politikus kifejtette: pályázni lehet majd épület külső és belső felújítására, bővítésére, akadálymentesítésére legfeljebb ötvenmillió forintig, nyolcvanszázalékos támogatási intenzitással. Emellett lehet forrást igényelni arra is, hogy az üzleteket korszerű berendezésekkel szereljék fel, ide értve a kérelemben vállalt egyéb szolgáltatások folytatásához szükséges eszközöket is, például gyógyszerárusításhoz zárt szekrényt, bútorzatot. Az eszközbeszerzés a boltok felszereltségének javítására is igényelhető, például polcrendszer, pénztárgép, hűtő beszerzésére. E jogcímen legfeljebb tizenkétmillió forint igényelhető, hetvenöt százalékos támogatási intenzitással. A pályázó meg is vásárolhatja az üzlet működését biztosító ingatlant; erre maximum ötmillió forintot lehet igényelni, ötvenszázalékos támogatási intenzitás mellett. Lehet továbbá pályázni a foglalkoztatáshoz igazodó működési támogatásra is, az üzletben foglalkoztatott személy, illetve személyek munkabérének munkáltatót terhelő járulékainak megfelelő összeg megfizetéséhez. Ezt akár öt éven keresztül biztosítja a támogatás rendszere azzal, hogy minden évben kérelmeznie kell a kedvezményezettnek, és akkor jogosult rá, ha a támogatással érintett álláshelyet betölti. Az első két évben maximum két alkalmazottra kérhető a bértámogatás, ezt követően egy alkalmazottra – fogalmazott Gyopáros Alpár a Magyar Nemzetnek.

PestiSracok facebook image

A kormánybiztos rámutatott arra, hogy forrás több tevékenységre is igényelhető egyidejűleg, így akár hatvanhatmillió forint maximális támogatásban is részesülhet egy-egy üzlet. A kérelmeket üzletenként lehet igényelni, így ha egy vállalkozás több kistelepülésen is tart fent kisboltot, akár mindegyikre kérhet támogatást. Természetesen ebben az esetben a támogatási összegek megállapításakor figyelemmel kell lenni az uniós szabályok alapján adható támogatási jogcímek szabályaira, azaz a maximum adható összegekre – tette hozzá. Ha egy egyéni vállalkozó, gazdasági társaság vagy szövetkezet pályázati forrást nyer, akkor öt évig üzemeltetnie kell a kisboltot az adott településen. Emellett meghatározzák azokat az alapvető fogyasztási cikkeket, amiket a nyertes pályázónak forgalmazni kell. Sőt, ha a támogatással azt is vállalta, hogy egyéb szolgáltatást nyújt, úgy ezt is biztosítania kell, amíg a külön szerződés ezt meghatározza. Gyopáros Alpár a Magyar Nemzetnek beszélt arról is, hogy az elmúlt évtizedekben a kétezer fő alatti településeken sok száz élelmiszerbolt zárt be. Ezeken a kistelepüléseken a bolt bezárása általában ellehetetleníti, de legalábbis megnehezíti a napi fogyasztási cikkekhez való hozzáférést.

– hangsúlyozta Gyopáros Alpár.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.