Pesti Srácok

Tovább bomlik a szigetszentmiklósi szivárványkoalíció

null

Nagy János, Szigetszentmiklós baloldali polgármestere (b) nemrég egyszemélyi döntéssel eltávolította posztjáról Jószai Attila DK-s alpolgármestert. Most a helyi MSZP elnökének is ott kellett hagynia városházi feladatkörét, vélhetően azért, mert előzőleg kiállt az elküldött alpolgármester mellett.

Komoly feszültség gyengíti meg a tavalyelőtt októberben Szigetszentmiklóson hatalomra került szivárványkoalíciót. A feszültségek forrása a településvezető, Nagy János, pontosabban annak személyzeti politikája. Nemrég egyszemélyi döntéssel elbocsátotta posztjáról Jószai Attila DK-s polgármestert, aki a választások idején fontos támogatója és tanácsadója volt. A helyi hírek szerint már 2020 őszén volt közöttük feszültség; idén januárra már annyira elmérgesedett a konfliktus, hogy Jószainak mennie kellett. A volt alpolgármester nem kommentálta elítélően a hírt, de a negyvenezres város közélete megbolydult. A koalíción belül is vita támadt: a helyi MSZP-szervezet például egy Facebook-posztban tiltakozott az eljárás ellen. Ez a poszt ma már nem olvasható. Fazekas-Verba Szabolcs, Szigetszentmiklós 9-es számú egyéni választókerületének önkormányzati képviselőjelöltje egy Facebook-bejegyzésben számolt be a történtekről:

A bejegyzésben Fazekas-Verba utal arra, hogy a munkaadója a városháza, a helyi újság szerkesztésével és egyéb kommunikációs feladatokkal foglalkozott itt. Ez már csak múlt idő, mert február 1-jével megszűnt a munkaviszonya. Azt írta:

PestiSracok facebook image

Bevallotta: nem hitte volna, hogy a szükségesnél szigorúbban fogják ellenőrizni a munkáját, ezzel csorbítva az objektív és független tájékoztatást.

– fűzte hozzá Fazekas-Verba Szabolcs. A szigetszentmiklósi Fidesz–KDNP-szervezet időközben felhívásban szólította fel az önkormányzat vezetését, hogy tegye félre a személyes vitát, és végre a város lakóinak ügyeire koncentráljon. Vántsa Botond elnök, önkormányzati képviselő a Magyar Nemzetnek értékelte a kialakult helyzetet.

– vélekedik az önkormányzati képviselő. Hozzátette: jól láthatóan ő mozgatja a polgármestert; a kérdés, hogy meddig maradhat a városházán.

– értékelt Vántsa Botond.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.