Pesti Srácok

Ujhelyi a baloldal új hülyeségeivel tömi az emberek fejét vakcinaügyben

Ujhelyi a baloldal új hülyeségeivel tömi az emberek fejét vakcinaügyben

Nem az EU a hibás azért, mert az EU vakcinabeszerzési politikája csődöt mondott – tudtuk meg Ujhelyi István online sajtótájékoztatójából. Mint azt a feketeöves MSZP-rajongók már kitalálták, természetesen ez is az Orbán-kormány hibája. Mégpedig azért, mert Ujhelyi azt mondta. A szocialisták utolsó EP-képviselője, ha már így megszakértette a járványt (is), áttért a DK pártja programjának reklámozására is, elmondva, hogy ha már ilyen "jól" kezelte a járványt Brüsszel, nekünk is támogatnunk kellene a közös uniós egészségbiztonsági rendszer felállítását. Uniós egészségügy, uniós ügyészség, uniós kormány: Soros György for president!

Egészen egyszerűen értelmezhető volt Ujhelyi István szerda délelőtti sajtótájékoztatója, amelyet világszerte több tízen követtek figyelemmel – vagyis az MSZP teljes szavazóbázisa továbbra is csüng Ujhelyi szavain. Ha esetleg rajtuk kívül is kíváncsi lenne valaki arra, hogy miről is szólt a szükségtelenül hosszú "tájékoztató", az kímélje meg magát a videó megtekintésétől – 4+1 pontban összeszedtük, hogy mi is a lényeg:

  • 1 Orbán
  • 2 Rossz
  • 3 EU
  • 4 Jó
  • (+1 Brüsszelben hideg van, csúsznak az ereszcsatornák)

Aki bővebb spoilerrel szeretné elrontani a délelőtti kávépótló, pulzusemelő löketet, annak még elmondjuk, hogy Ujhelyi hatalmas felfedezést tett: a kormány képviselője részt vett az uniós beszerzési eljárás kidolgozásában – ahogy minden más ország is küldött képviselőt az ezzel foglalkozó bizottságba. Ez az információ ugyanakkor legfeljebb Ujhelyinek újdonság, hiszen Orbán Viktor rendszeresen arról beszél – többek között rendszeres, péntek reggeli rádióinterjúiban –, hogy a magyar kormány mindenben együttműködik az unióval. A probléma azonban az, hogy hiába az együttműködés minden tagország részéről, az unió beszerzési politikája nem áll elég lábon, így a magyar kormány – fenntartva az együttműködést – külön utakat keresve igyekszik biztosítani a magyar emberek védelmét.

PestiSracok facebook image

Ez fáj különösen Ujhelyinek, aki brüsszeli bejelentkezésében felvetette, ideje egy "egészségügyi uniót" létrehozni, amely majd a járvány elleni védekezéshez hasonló eredményességgel védi meg a tagállamokat a jövő kihívásaitól. Önmagában persze nem lenne elítélendő, hogy az unió önálló egészségügyi és gyógyszergyártási kapacitásokkal rendelkezzen, az egészségügyi unió azonban gyanúsan rímel az uniós ügyészség vagy az uniós bíróság ötletére – na meg a DK Európai Egyesült Államok-disztópiájára. Mindezt akkor "bedobni az ötletládába", amikor az uniós egészségpolitika ilyen látványos csődöt mondott, finoman szólva is elrugaszkodott gondolat.

Az uniós beszerzési politikát egyébként olyan országok is kritizálják, mint Németország, amely hazánkhoz hasonlóan külön utakat keres az orosz, valamint kínai gyártók felé a lakosság eredményes védelme érdekében. Maga a Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen pedig a BBC szerint úgy nyilatkozott a kérdésben, hogy "míg egyes országok motorcsónakként hasítanak, az EU tankhajóként cammog utánuk a vakcinabeszerzésben". Az uniós beszerzés egyik fő kerékkötője pedig éppen az EP liberális szárnya volt, akik képtelenek voltak félretenni a pártpolitikai preferenciáikat, és minden létező platformon lobbiztak a számukra nem szimpatikus országokból érkező vakcinák ellen. Ujhelyinek tehát talán érdemes lenne saját EP-frakciójában keresni a felelősöket.

Na meg hazai szövetségesei körében, akik mindenféle következetesség nélkül követelik éppen az ellenkezőjét annak, amit két héttel korábban kértek számon a kormányon. Emlékezhetünk például, hogy az ősszel milyen hevesen követelték az ország teljes lezárását, ma pedig már a teljes nyitás ígéretével hergelik az embereket. Vakcinaügyben pedig szintén ők voltak az uniós beszerzési politika leghangosabb támogatói, most pedig, hogy az csődöt mondott, a magyar kormányon próbálják elverni a port. Csakhogy az emberek nem felejtenek – kivéve az MSZP-t.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.