Pesti Srácok

Újra divat a nagycsalád

Újra divat a nagycsalád

A Fiatal Családosok Klubjának alapítója rácáfolt arra a baloldali narratívára, amely szerint a jelenlegi családtámogatási rendszer csak a tehetősebbeket segíti. Király Nóra szerint a különféle támogatások mindenkinek nagy segítséget nyújtanak anyagi helyzettől függetlenül.

– mondta el a Magyar Nemzetnek Király Nóra. A Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) alapítója szerint a polgári kormányzás kezdetekor még a sok gyermek vállalása a legtöbbször egyet jelentett a szegénység vállalásával is.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki. Elmondta azt is, hogy az általa alapított szervezeten belül a legtöbben jelenleg az otthonfelújítási támogatás iránt érdeklődnek.

– mondta Király Nóra. Kitért arra is, hogyennél a támogatásnál tényleg semmilyen megkötés nincs, gyakorlatilag bármire költhetik a fiatal párok a gyermekvállalás előtt.

– részletezte az alapító. A legtöbb pénzintézet már százezer forintos összbevétel mellett megadja a kölcsönt a fiatal pároknak.

– fejtegette Király Nóra. Kitért arra is, hogy kisebb jövedelem mellett is ugyanúgy igénybe lehet venni az első házasok kedvezményét, illetve a gyermekek után járó adókedvezményt is. Ezek szükség esetén a járulékokból is érvényesíthetőek.Király Nóra szerint a baloldal hamis narratívát épít, amikor azt hangoztatja, hogy csak a jómódúaknak kedvez a családtámogatási rendszer. Tapasztalatai szerint ez egyáltalán nincs így; a FICSAK kötelékein belül sok olyan családot ismer, akiknek a csok, az adókedvezmény lényegi segítséget jelent.

– foglalta össze Király Nóra.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.

A magyar antifa, mint hálózat: Mérce, Tett, Autonómia, Szikra és a csúcson Jámbor?

Exkluzív 2023 február 14.
Évről-évre felmerül a Kitörés Napi antifa villongások kapcsán, hogy egyre jobban szerveződik és külföldieket is teleportál akcióira a magyar antifa, a hétvégi események azonban egyértelműen mutatják, hálózatba szerveződött és komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent a hazai antifasiszta mozgalom. Hazai szervezetek, velük karöltve magyar sajtóorgánum heteken át szervezte azt az antifa megmozdulást, amelynek eredménye, hogy hét jobboldali embert vertek össze brutálisan, 5-7-8 fős csoportok a nyílt utcákon, gyakorlatilag a ruházatuk alapján kiszúrva őket. Az elkövetők egy része külföldi állampolgár! A PestiSrácok.hu utánajárt, kik és hogyan szervezhették Magyarországra a hétvégi akcióra a külföldi antifákat és azt is megmutatjuk, hogyan szerveződik nyíltan, a szemünk láttára a magyar antifa, egy olyan szélsőséges ideológiákat terjesztő és erőszaktól sem visszariadó csoport, amelyet már több országban betiltottak és terrorszervezetnek nyilvánítottak. Riportunk rámutat, hogy a hazai antifa mozgalom még a parlamentbe is juttathatott képviselőt - ugyanis a Párbeszéd politikusa, Jámbor András ezer szálon kötődik az antifa hálózatban megjelenő szervezetekhez, csoportokhoz.