király nóra
Több millió forintot taxizgatott el Karácsony pártjának társelnöke
Az önkormányzati vezetésből ugyan kitették, de azért egy jól fizető tanácsadói pozícióval megdobták Barabás Richárdot, aki így a fizetésen felüli juttatásokkal is élhet, így a "taxipénzzel" is. László Imre pedig semmi kivetnivalót nem lát ebben.Újbuda volt párbeszédes alpolgármestere hárommillió forintot taxizgatott el a helyiek kontójára
Barabás Richárd alpolgármesterként 2019 novemberétől közel 3 millió forintot taxizott el önkormányzati pénzből - közölte Király Nóra. Az újbudai Fidesz frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy ugyan kapott a párbeszédes egykori alpolgármester költségtérítést, de nem annak terhére számolta fel autókázását.A kormány az elmúlt években 88 milliárdot biztosított a budapesti egészségügyi fejlesztésekre
A kormány az elmúlt években kiemelten támogatta a budapesti egészségügyi fejlesztéseket: az Egészséges Budapest Program keretében 88 milliárd forintnyi támogatást biztosított a fővárosnak és a kerületi önkormányzatoknak ahhoz, hogy javítani tudják az egészségügyi ellátás színvonalát – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, Budapesten. Rétvári Bence az elkészült újbudai gyermekegészségügyi központnál Király Nórával, a Fidesz–KDNP XI. kerületi polgármesterjelöltjével tartott sajtótájékoztatón elmondta: a kormány 88 milliárdot biztosított a budapestiek egészségének a védelmére, és 11 országos intézetben, 13 kórházban és 32 szakrendelőben történt fejlesztés a forrásból.Elszabadult a pokol Újbudán: már nemcsak ide-oda piszkítanak a hajléktalanok, hanem rá is támadnak a járókelőkre
Nem éppen szívderítő látvány egy embertársunkat látni, ahogyan a dolgát végzi vagy éppen önkielégít, esetleg részegen balhézik a képzeletbeli ismerősével, rosszabb esetben egy hús-vér emberrel. Mégis mindennapossá váltak ezek a jelenetek Budapesten, de már nemcsak a forgalmas pesti tereken és aluljárókban, hanem a budai részeken is. A XI. kerületi lakosok elképedve állnak a történések előtt; egyre több panaszt olvasni a kerületi csoportokban arról, hogy a hajléktalanok milyen fizikális és morális pusztítást hajtanak végre a Feneketlen-tónál, a Móricz Zsigmond körtéren vagy éppen Kelenföldön. A rendőrséghez, az önkormányzathoz fordulnak az emberek, de kiderült, hogy a közterület-felügyelet a kerületben a bírságolással van megbízva és nem a rend fenntartásával, a DK-s polgárőrséget pedig a polgármester építette le, aki semmit nem ad a köztisztaságra.Király Nóra a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje Újbudán (Videó)
A jelölt (képünkön középen), aki indulásáról közleményben tájékoztatta a sajtót csütörtökön, a legnagyobb videómegosztó csatornára feltöltött bemutatkozó filmjében emlékeztetett arra, hogy önkormányzati képviselőként 13 évig, míg alpolgármesterként 5 évig töltött be hivatalos pozíciót a XI. kerületben. Emellett az ország egyik legnagyobb családszervezetének, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója és a Zöld Követ Egyesület elnöke.Tuzson Bence szerint hazánk az áldozatsegítés kérdésében sok szempontból az európai többség előtt jár
Hazánk az áldozatsegítés kérdésében sok szempontból az európai többség előtt jár – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter csütörtökön, Székesfehérváron, ahol az országban tizenötödikként nyílt áldozatsegítő központ. Tuzson Bence elmondta: vita van az Európai Unióban arról, hogy az áldozatok megsegítésében és a kárenyhítésben szerepet kell-e vállalnia az államnak.Király Nóra: kerüljenek elő az újbudai pedofilbotrány önkormányzati felelősei is
Mint lapunk is beszámolt róla a rendőrség pedofília gyanúja miatt őrizetbe vette Gy. Pétert, a Gazdagréti Szivárvány Óvoda volt pedagógiai asszisztensét. Az ügy kivizsgálására létrehoztak egy "vizsgálóbizottságot", amelyet a DK-s polgármester, László Imre vezet. Kedden az önkormányzat köznevelési bizottságának ülésén a jelenlegi probléma felderítése helyett a 2018-as időszakot vizsgálta a baloldali vezetés – fogalmazott Király Nóra. A Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) elnöke szerint ezzel próbálja próbálja az előző fideszes városvezetésre tolni a felelősséget a László Imre vezette "ál-vizsgálóbizottság".FICSAK: rokoni kapcsolat pajzsolhatta az újbudai pedofilbotrány gyanúsítottját, a balos önkormányzat tovább titkolózik
A DK-s László Imre vezette újbudai önkormányzat igyekszik mindent elkövetni, hogy a Gazdagréti Szivárvány Óvodánál pénteken kirobbant botrányt a szőnyeg alá söpörjék – derült ki a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) szerdai sajtótájékoztatóján, ahol Király Nóra, a FICSAK elnöke portálunknak arról is beszélt, hogy rokoni kapcsolat pajzsolhatta az újbudai pedofilbotrány gyanúsítottját.A DK-s újbudai polgármester segíthetett menekülni az óvodában dolgozó pedofilnak
Két önkormányzati fenntartású újbudai óvodában is dolgozott az a férfi, aki egy kisfiút zaklatott szexuálisan az egyik XI. kerületi intézményben. A férfi ellen azonban már korábban is tettek panaszt, de ekkor nem kirúgták, hanem csak áthelyezték egy másikba. Minderre azért kerülhetett sor, mert a férfi anyja vezető beosztásban van a DK-s László Imre polgármester mellett.Ajánljuk még