Pesti Srácok

Vasárnap kezdődik a házasság hete alkalmából rendezett programsorozat

null

Vasárnap kezdődik a házasság hete. Idén a koronavírus-járvány miatt elsősorban online programokkal, előadásokkal, beszélgetésekkel, párkapcsolat-építő játékokkal várják az érdeklődőket. Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója úgy fogalmazott: a jelenlegi helyzetben még fontosabb egymásra naponként igent mondani és a kapcsolatot megerősíteni, mert így sokkal hatékonyabban tudunk szembenézni a körülöttünk lévő bizonytalansággal.

– tette hozzá Herjeczki Kornél. A programsorozat idei mottója: "ezerszer is igen".

A szervezők eljuttatták az MTI-hez Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének és Marton Zsolt váci megyés püspöknek a házasság hete alkalmából írt üzenetét is. Steinbach József azt írta: a programsorozat mottója nem a mennyiségről szól és nem arra buzdít, hogy ezerféle dologra, ezer emberre és ezer lehetőségre mondjunk igent, hanem sokkal inkább annak az egy igennek a jelentőségét mélyíti el, amely igazán csak egyvalaki felé hangozhat el, de felé minden nap, minden órában, egy térbe és időbe nem zárható korlátlan jelenlétben. Marton Zsolt váci megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családügyi bizottságának elnöke szerint a házasság nem civilizációs képződmény, amely létrejött, amikor az ember fejlődése során szükség volt rá, és eltűnik, amikor már nem lesz rá szükség.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Marton Zsolt.

A házasság hete központi programsorozata ünnepi istentisztelettel kezdődik vasárnap Pápán. Hétfőn Gorove László és Gorove Kriszta párkapcsolati szakértők Nemek és igenek a házasságban, kedden Mihalec Gábor pár- és családterapeuta Viharálló szerelem című online előadását nézhetik meg az érdeklődők a házasság hete Facebook-oldalán. Szerdán az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tartanak beszélgetést, amelynek résztvevői a házasság hete idei arcai, Pálúr János orgonaművész és felesége, Pálúr Kornélia, Holló András kerekesszékes tánctanár és felesége, valamint Révész Szilvia motivációs előadó és férje lesznek. A beszélgetés élőben követhető a házasság hete Facebook-oldalán. Csütörtökön a Három királyfi, három királylány mozgalom szervezésében Család – karrier – egyensúly címmel élő online konferenciát tartanak. Pénteken – szintén online követhető – igehirdetéssel egybekötött orgonakoncert lesz Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban. Szombaton A házasság szakítópróbái címmel Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász és felesége tart online előadást a pasaréti református gyülekezet YouTube-csatornáján. A hetet ünnepi szentmise zárja a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban. Hozzátették: a központi programok mellett sok magyarországi és határon túli településen – a többi között Pécsett, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden és Temesváron – várják online programokkal, egyházi rendezvényekkel az önkéntes szervezők az érdeklődőket.

A rendezvénysorozat programja megtalálható a www.hazassaghete.hu, a www.facebook.com/hazassaghete, illetve a www.instagram.com/hazassaghete oldalon. A házasság hete programsorozat több, mint két évtizede indult az Egyesült Királyságból; Magyarország 2008-ban csatlakozott a mozgalomhoz. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. A központi programok fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.