Pesti Srácok

Von der Leyen: a tagállami kormányok engedélyezhetik oltóanyagok használatát

Von der Leyen: a tagállami kormányok engedélyezhetik oltóanyagok használatát

Az Európai Unió bármely tagországában kiadhat a kormányzat szükséghelyzeti használati engedélyt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyagokra, de ilyen esetben a termékkel kapcsolatos felelősséget nem a gyártó, hanem a kormány viseli – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy pénteki lapinterjúban az oltási kampány Magyarországon alkalmazott megoldásairól.

Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény vezetője a Süddeutsche Zeitung című német lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a vakcinabeszerzés egy sor ügyében másként kellett volna eljárni. Ugyanakkor Brüsszel a tagállami kormányokkal együtt alakította a folyamatot, a gyártókkal folytatott tárgyalásokat felügyelő testületbe minden tagország delegált képviselőt.

– mutatott rá Ursula von der Leyen. Arra a kérdésre, hogy mit kellett volna másként csinálni, kifejtette, hogy nagyon erősen összpontosítottak a vakcinafejlesztésre, vagyis arra, hogy lesz-e egyáltalán védőoltás a SARS-CoV-2 ellen, és "visszatekintve" már látható, hogy sokkal többet kellett volna foglalkozni a tömeggyártás kihívásaival.

PestiSracok facebook image

– mondta a német kereszténydemokrata (CDU) politikus, hozzátéve, hogy a vakcinafejlesztés a vártnál korábban ért célba, és így a tudomány megelőzte az ipart, ami ugyan rendben van, de mindannyian megtanultuk, hogy a gyártás beindítása hatalmas kihívás. Az engedélyeztetésről elmondta, hogy a brit kormány egy mindössze 24 óráig tartó eljárás révén, szükséghelyzeti engedéllyel vezette be az első vakcinát, ami azzal jár, hogy a termékkel kapcsolatos felelősség a gyártóról átszáll a kormányra.

– fejtette ki a bizottsági elnök, aláhúzva, hogy szerinte ezt helyesen tették, mert egy oltóanyag beadása azt jelenti, hogy biológiailag aktív anyagot juttatnak az ember szervezetébe, ami hatalmas felelősség. Azzal kapcsolatban, hogy Izraelben is jóval gyorsabban halad az oltási kampány, mint az EU-ban, elmondta, hogy az ütem lenyűgöző, de az izraeli kormány ezt úgy érte el, hogy átadta az emberek egészségügyi személyes adatait az érintett vállalatoknak.

– hangsúlyozta. A többi között hozzátette: ha tudtam volna, milyen nehézségek adódnak a termelés ingadozásai miatt, figyelmeztetnem kellett volna, hogy nem megy majd minden simán rögtön az elejétől fogva.

– fejtette ki az Európai Bizottság elnöke, hozzátéve, hogy "ezért lehet bírálni minket".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?