Pesti Srácok

A Biden-adminisztráció kitiltotta a sajtót a határ menti migránsközpontok közeléből

A Biden-adminisztráció kitiltotta a sajtót a határ menti migránsközpontok közeléből

A sajtó és a politikusok részéről érkező nyomás hatására kedden fényképeket és videófelvételeket tett közzé a Joe Biden amerikai elnök vezette adminisztráció két olyan határ menti átmeneti központról, ahol a kísérő nélküli migránsgyerekeket helyezi el az Egyesült Államok Vámügyi és Határvédelmi Ügynöksége (CBP). A CBP illetékesei egyúttal azt mondták, hogy továbbra is elutasítják a külső látogatókat, beleértve a sajtó képviselőit is.

A két videófelvételt és a negyvennégy képet – amelyek a texasi Donnában és El Pasóban található létesítményekben készültek – az "átláthatóság és az elszámoltathatóság" jegyében hozták nyilvánosságra – mondta az egyik tisztviselő. A felvételek azt mutatják, hogy az átlátszó, sátorszerű létesítményben maszkokban lévő, kísérő nélküli fiatalkorú migránsok zsúfolódtak össze. Néhányan közülük a földre terített matracokon fekszenek. Egy másik fotón az látszik, hogy a fiatalok akkor sem tartják be egymás között a koronavírus-járvány miatt javasolt távolságot, miközben ételt kapnak. A Biden-kabinet egy nappal azután hozta nyilvánosságra a felvételeket, hogy zsúfolt körülmények között várakozó fiatalkorú migránsokról készült fotókat jelentett meg az Axios amerikai hírportál. A texasi Donnában található átmeneti szálláson a hétvégén készült felvételeket Henry Cuellar demokrata képviselő bocsátotta az Axios rendelkezésére. Cuellar a hírportálnak azt mondta, hogy az egyik olyan létesítményben, amelynek kétszázhatvan fő a befogadóképessége, több mint négyszáz migránst zsúfoltak össze. A vám- és határvédelmi ügynökök mindent megtesznek, amit csak tudnak az adott körülmények között, de nincs megfelelő felszerelésük a gyerekek ellátásához. Kormányzati segítségére van szükségük – mondta a demokrata képviselő. Cuellar arról is beszélt, hogy a fotókat részben azért hozta nyilvánosságra, mert a Biden-adminisztráció megtagadta a média képviselőitől, hogy felvételeket készítsenek a létesítményben.

Az AP amerikai hírügynökség szerint a Joe Biden elnök vezette amerikai kormány hetek óta igyekszik megakadályozni, hogy a nyilvánosság olyan képeket lásson, mint amilyenek hétfőn jelentek meg. Mint írják: az adminisztráció tisztviselői határozottan megtagadták, hogy válságnak nevezzék az Egyesült Államok délnyugati határánál történteket. Az Associated Press azt is írta: több mint egy hónapja kérik, hogy bejuthassanak a határ menti létesítményekbe. Csak a belbiztonsági tisztviselőktől legalább hétszer kérték az engedélyt, de választ sem kaptak. Elemzésükben úgy fogalmaznak: Donald Trump volt elnök hivatali ideje alatt ugyan korlátozott számban, de engedélyezték a média jelenlétét. A Biden-kabinet eddig a koronavírus-járvány miatti protokollra hivatkozva tiltotta meg a sajtó számára a határ menti létesítmények látogatását. Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter pénteken kongresszusi küldöttséggel utazott az El Pasó-i létesítménybe, amely eseményről a sajtót szintén kizárták. Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője hétfő délutáni tájékoztatóján azt mondta, hogy az adminisztráció elkötelezett az átláthatóság mellett.

A Fehér Ház szerint az elnököt rendszeresen tájékoztatták a helyzetről, és a létesítményekben készült fényképeket is látta. Joe Biden a hétvégén azt mondta újságíróknak, hogy "valamikor" meglátogatja a határt. Szakértők szerint az elmúlt időszakban több olyan kormányzati intézkedés is született, amely arra ösztönözte a közép-amerikai migránsokat, hogy elinduljanak az Egyesült Államok felé. A múlt hónapban Joe Biden amerikai elnök hatályon kívül helyezte elődje, Donald Trump "Maradj Mexikóban" nevű intézkedését, amely ez idáig arra kötelezte a közép-amerikai menedékkérőket, hogy Mexikóban várják meg, amíg az amerikai hatóságok elbírálják a kérelmüket. Biden ezenkívül leállította – a szintén Trump elnök által prioritásnak tartott – mexikói határfal építését is. A demokrata elnök újraindította azt a 2012-es bevándorlási programot, melynek értelmében megvédik azokat a fiatalokat a kitoloncolástól, akiket illegálisan bevándorló szüleik még gyermekkorukban vittek az Egyesült Államokba.

PestiSracok facebook image

A Biden-kabinet úgy döntött, hogy a kísérő nélküli fiatalokat nem küldik vissza a határról. Őket – az Egyesült Államokba való belépésük előtt – a határvédelmi ügynökség által létrehozott központokban helyezik el. Azonban ezek a létesítmények gyorsan elérték a kapacitásuk csúcsát, és az adminisztráció nem volt képes olyan ütemben új központokat nyitni, amilyen létszámban a migránsok érkeznek a dél-nyugati határra. Néhány nappal ezelőtt az Egyesült Államok Vámügyi és Határvédelmi Ügynöksége bejelentette, hogy februárban több mint százezer migráns próbált átkelni az amerikai határon, ami huszonnyolc százalékos növekedés januárhoz képest. Ezzel párhuzamosan – mint fogalmaztak – drámai mértékben megnőtt a megőrzés alatt tartott kiskorú bevándorlók száma is. Az amerikai vám- és határőrizeti szervek jelentése szerint februárban a határt illegálisan átlépő emberek mintegy harminc százaléka tizennyolc éven aluli volt. Csaknem harmincezer kísérő nélküli gyermeket vettek őrizetbe – körülbelül ötször többet, mint januárban –, közülük csaknem háromezren tizenkét évnél fiatalabbak voltak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Patrick Semansky

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.