Pesti Srácok

A BKV belső vizsgálatot indított a CR-Facilities buszbérlési pályázata ügyében

null

Bár a BKV belső vizsgálatot indított a CR-Facilities buszbérlési pályázata ügyében, éppen egy központi jelentőségű dokumentum hitelességét nem ellenőrizték, amelyről később kiderült, hogy hamis. Amikor a Volvo jelezte, hogy egy alkalmazottuk hamis szignóját használták fel a kamucég pályázatánál, a BKV feljelentést tett; a nyomozás jelenleg is folyamatban van.

Különösen lazán vehette a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) az iratokat hamisító CR-Facilities Vagyongazdálkodó Zrt. nevű kamucég átvilágítását. Bár a BKV biztonsági belső ellenőrzési főosztálya vizsgálatot indított a buszbérlési pályázatukra hat használt, csuklós járművel bejelentkező, off-shore hátterű társaság ügyében – amelynek során közepes szintű vállalatbiztonsági kockázatot állapítottak meg, amiért a cég tulajdonosi háttere ismeretlen, referenciái nincsenek, működéséről nincs információ –, éppen egy központi jelentőségű kezességi dokumentum hitelességét nem ellenőrizték – számol be a Magyar Nemzet. A fővárosi közlekedési vállalat a Magyar Nemzet érdeklődésére közölte: semmilyen információ alapján nem volt feltételezhető, hogy a CR-Facilities Zrt. hamisított iratokat bocsátott volna a BKV Zrt. rendelkezésére. A társaságot annak kapcsán kereste meg a lap, hogy kiderült: a CR-Facilities pályázatához a Volvo Austria Group GmbH nevében kiállított kezességi nyilatkozaton egy bizonyos Gerald Primes szignója szerepelt. A Hír TV Informátor című műsora elérte a férfit, aki megerősítette, hogy az aláírását odahamisították.

A CR-Facilities pályázata már ránézésre is hemzsegett a szabálytalanságoktól és ellentmondásoktól, egyebek mellett referenciaként egy svájci cég számára kiállított ajánlást mutattak be. Nem is beszélve arról, hogy a pályázatukban két olyan busz alvázszáma is szerepelt, amelyek a MAN európai adatbázisa szerint nem is léteznek, ráadásul a kamucég tavaly május 11-én alakult, és mindössze hét nappal az ajánlattételi idő lejárta előtt jegyezték be, 17 millió forint törzstőkével. A ciprusi off-shore cégeken keresztül létrehozott CR-Facilities – amely egyébként Tüttő Kata (MSZP) főpolgármester-helyettes korábbi élettársa, Leisztinger Tamás nagyvállalkozó érdekkörébe tartozik – emellett sem buszokkal, sem telephellyel nem rendelkezik. Mindezek tükrében igencsak figyelemre méltó, hogy a BKV még csak nem is feltételezte, hogy a cégtől várt egyik lényeges dokumentum hitelességével gond lehet.

A BKV a Magyar Nemzettel azt is tudatta, hogy a hamisítás ügyében bejelentést tettek a Budapesti Rendőr-főkapitányságon tavaly december 8-án. Azaz néhány nappal azt követően, hogy a Volvo Austria Group GmbH – amelyet a CR-Facilities Zrt. úgynevezett kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetként bevont cégként tüntetett fel – tájékoztatta a fővárosi közlekedési vállalatot arról, hogy az előszerződésen lévő aláírás véleményük szerint hamis. A botrányos busztender ügyében jelenleg is folyik a rendőrségi nyomozás, amelyet nem a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) folytat, hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vizsgálódik. Ennek oka, hogy a BRFK-t saját kérésére kizárták az eljárásból, mivel az elfogultság látszatát is el szerették volna kerülni, hiszen Karácsony Gergely főpolgármestert is érinti a feljelentés.

A BKV tavaly október 30-án kötötte meg a szerződést a kamucéggel, ám miután nyilvánosságra kerültek a CR-Facilities botrányos pályázatának részletei, a Karácsony Gergely-féle baloldali városvezetés kihátrált a közfelháborodást keltő ügyletből, és felbontotta a kontraktust – írja a Magyar Nemzet. Az Informátor stábja megkereste Nemes Gábort is a hamisítás ügyében, illetve azzal kapcsolatban, hogy nem találtak-e furcsaságokat a pályázat körül, mielőtt aláírták a kontraktust. A BKV igazgatóságának és felügyelőbizottságának Gyurcsány-párti tagja viszont azt közölte, hogy a közlekedési vállalat igazgatósági elnöksége illetékes a kérdésben.

Forrás: Magyar Nemzet ; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.