buszbérlés
A BKV belső vizsgálatot indított a CR-Facilities buszbérlési pályázata ügyében
Bár a BKV belső vizsgálatot indított a CR-Facilities buszbérlési pályázata ügyében, éppen egy központi jelentőségű dokumentum hitelességét nem ellenőrizték, amelyről később kiderült, hogy hamis. Amikor a Volvo jelezte, hogy egy alkalmazottuk hamis szignóját használták fel a kamucég pályázatánál, a BKV feljelentést tett; a nyomozás jelenleg is folyamatban van.Hamis aláírással pályázhatott a fővárosi busztendert „nyerő” kamucég
Hamis aláírással ellátott dokumentumokat adhatott be a BKV buszbérlési pályázatára a baloldali vállalkozókhoz köthető, CR-Facilities nevű kamucég, amelyet a tender nyertesének hirdettek ki, és amellyel szerződött is a fővárosi vállalat. A botrányos tender nyomán tett – és a Karácsony Gergelyt is érintő – feljelentés nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódik.Karácsony véletlenül beismerte: a főváros nem ellenőrizte Tüttő Kata volt élettársának cégét, így nyerhetett a kamubuszos vállalkozás
Belezavarodott a magyarázkodásba Karácsony Gergely, amikor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a Lánchíd felújításáról és a kamubuszos vállalkozásról kérdezték. Végül mindkét esetben saját magát hazudtolta meg: kiderült, hogy a Lánchidat nem újítják fel rendesen, a kamubuszok botrányáért pedig igenis a főváros a felelős.Buszbérlési botrány – Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a fővárosi Fidesz
Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a fővárosi Fidesz a BKV buszbérlése ügyében. A budapesti Fidesz Facebook-oldalán kedden azt írták, hogy legelőször egy hónappal ezelőtt küldtek levelet Karácsony Gergely főpolgármesternek a BKV kamucég-botránya miatt, legutóbb pedig múlt héten kérdezték a főpolgármestert arról, ki döntötte el, hogy a Leisztinger Tamáshoz közeli offshore hátterű kamucéggel kell szerződést kötni, ki viseli ezért a felelősséget, és mikor akarják kivizsgálni az eljárást.Karácsony folyamatos hazudozással próbálta tompítani a buszos kamucég körüli botrányt
További súlyos kérdések merültek fel a BKV buszbérlési tenderének tisztaságával kapcsolatban. A tendernyertes CR-Facilities a vele szemben vesztes vállalatot egy szakmaiatlan álpályázattal győzte le, és még csalt is a társaság kontójára. A vesztes cég mégis lemondott a hatósági jogorvoslatról – írja a Magyar Nemzet.Nyílt levelet írt a Fidesz Karácsony Gergelynek a BKV buszbérlésével kapcsolatban
Nyílt levélben kérdezi a Fidesz fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergely főpolgármestert a BKV buszbérléséről. Láng Zsolt a Facebookon szerdán megosztott levelében az áll, hogy nem kapott választ a korábban megfogalmazott kérdéseire. Azóta kiderült, hogy a BKV döntéshozóinak már tavasszal feltűnt, hogy a Leisztinger Tamáshoz köthető CR-Facilites Zrt. vállalatbiztonsági kockázatot jelent, mivel a cég a közbeszerzés kiírásakor nem létezett, tulajdonosi háttere offshore, referenciái és alkalmazottjai nincsenek, nyilvános elérhetősége egy gmail levelezési cím – sorolta a politikus, hozzátéve, hogy tudni szeretné, ki döntött úgy, hogy ez cég nyerjen, ki ezért a felelős.Karácsonyék már májusban tudták, hogy kockázatos a Leisztingerhez köthető buszos céggel szerződni
Már május 25-én tudták a BKV-nál, hogy kockázatos leszerződni a Leisztinger Tamáshoz köthető, offshore hátterű „buszos” céggel – derül ki a Magyar Nemzet birtokába került belső jelentésből. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely nem mond igazat, és nem tesz semmit az ügy megoldása érdekében.Se buszai, se alkalmazottai a BKV-tenderen nyertes, Tüttő exéhez köthető offshore-cégnek
A Hír TV Informátor című műsora járt utána annak a gyanús, offshore-hátterű cégnek, amely a tavaszi BKV-s buszbérlési tenderen nyert. Mint kiderült, sem alkalmazottai, sem buszai nincsenek a nyertes pályázónak, utóbbiakat attól a cégtől bérelnék kvázi tovább-bérlésre, amelyet a pályázat során árajánlatukkal lenyúltak. Az már talán nem is meglepő, hogy a befutó cég több szálon köthető Leisztinger Tamáshoz, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes korábbi élettársához.Ifj. Lomnici: Offshore-botrány körvonalazódik Karácsony korrupciómentes városházáján
Offshore-botrány van kialakulóban a főváros háza táján, mivel a BKV tavaszi busztenderének nyertese olyan ciprusi hátterű cég, amelynek még csak profiljában sem szerepel a buszbérlés - hívta fel a figyelmet Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője a TV2 Mokka című műsorában. A szakértő megjegyezte, Karácsony Gergely azzal az ígérettel foglalta el a főpolgármesteri széket, hogy felszámolja a korrupciót, ezért a kibontakozó botránnyal kapcsolatban nyilatkoznia kell.Ajánljuk még