Pesti Srácok

Több tízmilliós csalás gyanúja merül fel a baloldal buszbérlése körül (Videóval)

A DatAdat Professional Kft. összesen több mint 50 millió forintot, míg a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) mintegy 40 milliót költött buszos utaztatásra, illetve személyszállításra tavaly márciusban – írja a Mandiner. Az ellenzéki kampányzáró eseményre érkező buszokról, amelyek százas nagyságrendben sorakoztak a budai rakparton, a PestiSrácok.hu számolt be először helyszíni videójában, amelyben aktivistákat és buszsofőröket kérdeztünk arról, hogy kik finanszírozták a járatokat. Erre a járművet vezető sofőrök, de még az alvállalkozók sem tudtak válaszolni.

A lap azt írja: az egyesült ellenzék kampányfinanszírozását vizsgáló hatósági eljárásra rálátó forrásból úgy értesültek, a baloldalhoz köthető, az amerikai kampányfinanszírozási ügyben is érintett DatAdat az ellenzéki összefogás március 15-i, Donald Tusk közreműködésével megtartott kampányrendezvényével összefüggésben bízhatott meg egy személyszállítással foglalkozó vállalkozást autóbuszos szolgáltatással. Ugyanezzel a céggel márciusban – a lap információi szerint – az MMM is szerződött. Csakhogy valami nem stimmel a megbízások körül: a lap által megismert szerződés szerint ugyanis a DatAdat és az MMM is a Fulvia Kft-t bízta meg a buszoztatás lebonyolításával. A korábban Bajnai Gordonhoz köthető DatAdat 150, egyenként ötvenfős buszt rendelhetett meg a már fentebb említett 50 millió forintért.

– olvasható a cikkben. A Mandiner kiszúrta, hogy a cég honlapja szerint azonban a vállalkozás elsősorban mikrobuszok és személyautók kölcsönzésével foglalkozik, ami arra utalhat, hogy maguk nem lettek volna képesek az elvállalt szolgáltatás nyújtására. Az Opten adatbázisa szerint mindenesetre a gépjárműkölcsönzés szerepel a tevékenységi körükben. A lap szerint kérdéseket vet fel az is, hogy a tavalyi nemzeti ünnepen korántsem volt akkora tömeg az összellenzéki rendezvényen, ami indokolta volna a rengeteg járművet. Számítasaik szerint ugyanis egy ekkora járműflottával akár 13–15 ezer ember szállítására is képesek lettek volna, ehhez képest még a baloldali médiában is nagy polémia keletkezett arról, valóban kellően sokan voltak-e az egyébként meglehetősen szűk Műegyetem rakparton. Miután két szerződésről van szó, nem lehetetlen, hogy a cég mindkét fél irányába ugyanazt a szolgáltatást vállalta.

PestiSracok facebook image

– írja a Mandiner.

Százával jöttek a buszok, de alig utazott rajtuk valaki

Stábunk még tavaly márciusban az egyik buszsofőr magánvállalkozótól megtudta: maguk sem tudják, hogy pontosan ki fizet a bérlésért, ők azonban örülnek a munkának, miután sokáig pangott a buszos kirándulások piaca. Láthatóan szervezett buszoztatásról volt szó, ugyanis a buszokat számozták és hosszú sorokban, a rendezvény közelében parkolták le.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.