Pesti Srácok

A koronavírusos betegek kezelésében hatásos az időben megkezdett Favipiravir terápia

null

A Favipiravirt a háziorvosokon kívül már jogosult felírni az alapellátási ügyeletben, a covid-ambulanciákon dolgozó, illetve minden olyan orvos, aki a járványügyi ellátásban gyógyít. Így az érintett betegek hétvégén és ünnepnapokon is megkezdhetik a vírus elleni védekezést – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.

A koronavírus-járvány harmadik hullámában meredeken emelkedő fertőzések miatt a kórházi kezeléseknél hatásosan alkalmazott Favipiravir gyógyszer március eleje óta már a járóbeteg-ellátásban is elérhető és hatékony a betegek otthoni gyógyulásában – tudatták. Azt írták, hogy a tablettát az enyhe vagy középsúlyos tüneteket mutató betegeknek a háziorvos írja fel, ezzel is elősegítve a betegség könnyebb lefolyását és csökkentve a kórházi kezelésre szorulók számát. A Favipiravirtól a tünetek megjelenésétől számított maximum 5-7 napig lehet jótékony hatást várni, ezért a gyógyszer mielőbbi alkalmazása érdekében nemcsak a pozitív teszttel igazolt, hanem a koronavírusos tüneteket mutató, nagy valószínűséggel megfertőződött betegek esetében is elkezdődhet a kezelés. Hozzátették, hogy a gyógyszer ingyenesen kiváltható a gyógyszertárakban, illetve a covid-ambulanciákon. Elengedhetetlen a Favipiravir hatóanyagú gyógyszerek potenciális magzat- és májkárosító hatásáról a betegek tájékoztatása, és kötelező a beteg beleegyező nyilatkozatának kitöltése is - emelték ki.

- fogalmaztak a közleményben. A gyógyszer kiváltásához kérjék hozzátartozójuk, ismerősük vagy az önkormányzat segítségét, hisz TAJ-szám "bemondásával" is ki lehet váltani a gyógyszert - hívták fel a figyelmet. Kiemelt fontosságúnak nevezték, hogy a favipiravir-kezelés során a betegek folyamatosan tájékoztassák a háziorvosukat az állapotukról. Jelezték azt is, hogy március 29-éig az orvosok 62 033 doboz Favipiravirt rendeltek. A Meditopnak és az Egisnek köszönhetően Magyarország favipiravir-ellátása hazai forrásokból folyamatosan pótolható, nem függ a külföldi gyógyszerbeszerzésektől – áll az Emmi közleményében.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.