Pesti Srácok

A következő napokban tetőzhet a járvány harmadik hulláma

null

A következő napokban tetőzhet a koronavírus-járvány harmadik hulláma – mondta Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatornán. A víruskutató a legutóbbi szennyvízadatok alapján úgy értékelte, hogy jelenleg a járvány csúcsán, vagy annak közelében járunk.

Kitért arra is, hogy a jelenlegi súlyos helyzetért a brit vírusmutáns a felelős, amely decemberben kerülhetett az országba, és januárban elterjedt. Február óta ez a brit variáns vált a dominánssá. Beszélt arról is: más járványoknál is megfigyelhető, hogy a vírusmutánsok erősebbek, hatásaik súlyosabbak, mint az eredeti vírusnál. Felhívta a figyelmet arra is: az immunizáltság – fertőzöttség vagy oltás révén – a betegség súlyos lefolyásától véd meg. Ez azt jelenti, hogy akik már átestek a betegségen vagy már megkapták az oltást, sokkal kisebb fertőzésveszélyt jelentenek a környezetükre, kisebb az esélye, hogy terjesszék a vírust. Rusvai Miklós szerint az egyetlen kiút a járványhelyzetből a nyájimmunitás minél előbbi elérése. A víruskutató véleménye szerint ha ilyen ütemben haladnak az oltások, valóban "szabad nyarunk lehet".

Forrás: MTI; Fotó: Origo

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.