Pesti Srácok

A nyugati egyetemek a liberális ideológia foglyaivá váltak egy amerikai publicista szerint

A nyugati egyetemek a liberális ideológia foglyaivá váltak egy amerikai publicista szerint

Heather Mac Donald szerint a nyugati civilizáció alapjaival kezdenek szakítani az újbalos ideológia túszaivá vált egyetemek. Shakespeare már nem kell, ahogy Mozart se, ellenben az irodalomszakok a klíma és a szegénység ügyével foglalkoznak – foglalta össze gondolatait az amerikai konzervatív publicista.

– idézi Heather Mac Donald a Who Killed the Liberal Arts című, a PragerU oldalán megjelent publicisztikáját a Mandiner. Mac Donald annak kapcsán ragadott tollat, hogy a neves tengerentúli egyetemen ma már nem kell Shakespeare-t olvasnia annak, aki alapszakos diplomát szeretne szerezni angolból, annál többet kell azonban például a társadalmi nemek – genderek – tanulmányával vagy posztkoloniális tanulmányokkal foglalkoznia. Heather Mac Donald szerint ez a gyakorlat egyáltalán nemcsak a UCLA-re jellemző.

PestiSracok facebook image

– írja Mac Donald. A szerző, aki néhány évvel ezelőtt a Mandinernek is interjút adott, úgy véli, hogy ezzel a változtatással a nyugati civilizáció és a nyugati egyetemiség alapját jelentő humanista hagyománnyal szakított a kaliforniai egyetem.

– írja Mac Donald. Petrarca és a reneszánsz humanisták elszántan kutatták a múltból fennmaradt kéziratokat, a megszerzett tudást pedig az egyetemek terjesztették tovább a nyugati világban. Mac Donald szerint ez a szellem mára már kiveszett. Felidézi, hogy a Columbia Egyetem egyik elsős hallgatója problémásnak ítélte, hogy alapszakon Mozartot kell hallgatnia.

– idézi az egyetemistát a szerző. A konzervatív író úgy véli, hogy ez nem egyedi eset, sőt: ma már ez a bölcsészek közötti domináns világnézet.

– írja. Mac Donald felidézi: az amerikai irodalmi fakultások 2014-es éves találkozóján olyan kérdések kerültek a napirend legfontosabb pontjai közé, mint a szegénység, az éghajlat, az aktivizmus vagy éppen a faji jóvátétel. Az egyetlen apróság, ami elveszett a nagy pózolásban Heather Mac Donald szerint, az a tudás átadása és annak megszerzése.

– érvel Mac Donald.

– zárja sorait Heather Mac Donald.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTVA/Lehotka László

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.