balliberális ámokfutás
Az MSZP gyerekek fagyhalálát vizionálja, a Párbeszéd szerint hülyeség, hogy az atom olcsóbb, mint a zöldenergia
A paksi blokkok üzemidejének meghosszabbításáról vitáznak az Országgyűlésben a honatyák. Az MSZP-s Harangozó Tamás gyerekek fagyhalálát vizionálta, továbbá számon kérte a kormányon, hogy miért nem adják olcsóbban az áramot. A Párbeszédnél pedig beakadt az örökzöld lemez, Tordaiék még mindig úgy gondolják, hogy az atomenergia drágább, mint a megújulók. Az LMP-s Keresztes László Lóránt Palkovics Lászlót kereste a Parlamentben, de a bújócska nem hozott eredményt.Ferencváros teljesen magára hagyta lakóit, még a játszóterek felújítására sem költenek - Magukra viszont szépen
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén Baranyi Krisztina, Ferencváros vezetője online fogadóórát tartott a helyieknek, ahol kvázi beismerte, hogy semmire sem fognak költeni, fejlesztések egyáltalán nem lesznek a kerületben, és az utolsó elfogadható év a 2019-es volt – egy év, amelyben a költségvetési fősorokat nem ők alkották. A haladó propaganda szerint a kormány annyira kivéreztette Baranyiék városrészét, hogy egyetlen játszótér felújítására sem futja, és a társasházi pályázatok nagy részének is lőttek. Szerencsés módon egy dologra még ilyen mostoha körülmények között is tud költeni az önkormányzat: magára. Ahogy már korábban írtunk róla, a pandémia nem érintette például a képviselőknek járó személyi juttatások összegét, és a hivatal működési kiadásaira is jóval több fog jutni.A nyugati egyetemek a liberális ideológia foglyaivá váltak egy amerikai publicista szerint
Heather Mac Donald szerint a nyugati civilizáció alapjaival kezdenek szakítani az újbalos ideológia túszaivá vált egyetemek. Shakespeare már nem kell, ahogy Mozart se, ellenben az irodalomszakok a klíma és a szegénység ügyével foglalkoznak – foglalta össze gondolatait az amerikai konzervatív publicista.Demszkyből főtanácsadó, Lamperth Mónikából főjegyző lesz Budapesten? – Karácsonyék elkezdik az ámokfutást (Frissítve, a Párbeszéd cáfol: a Somogyi Hírlap nem)
Előfordulhat, hogy Budapest irányításában ismét komoly szerepet kap Demszky Gábor és Lamperth Mónika. A felvetésről értesülve hirtelen úgy éreztük, hogy visszaforgott az idő kereke a 2010 előtti időszakra, hiszen Demszky Gábor és Lamperth Mónika a balliberális ámokfutás sok jelképe közül a legikonikusabbak közé tartoznak. A PestiSrácok.hu információi szerint Karácsony Gergely bőszen keresi a leghatékonyabb stábot, amely segítené munkáját, és úgy tűnik, hogy ehhez nem is talált megfelelőbb főtanácsadót, mint a fővárost szétziláló, eladósító, korrupciós botrányoktól hemzsegő időszakot maga mögött hagyó, kirgiz tyubityelka sapkában a metróban magában motyogó Demszky Gábort. Ezzel még nem ért véget a meglepetés, hiszen az a Lamperth Mónika lehet a főjegyző, aki Gyurcsány Ferenc egyik tehetségtelen minisztere volt, később milliós bírságot is kiszabtak a cégére, de a XV. kerület DK-s vezetése alatt is jegyzőként dolgozott. Ismert, hogy Lamperth Gyurcsány bizalmi embere, akinek zűrös ügyei miatt a rákospalotai Fidesz idén is szerette volna eltávolítani jegyzői pozíciójából. Azt hittük, ezek a nevek végleg kikerültek a politikából és közük sem lehet többé nemhogy a főváros, de egy falu vezetéséhez sem. Isten óvjon Demszky hagymázas tanácsaitól, és vélhetően Budapest átláthatósága sem lesz a legjobb helyen Lamperth kezében.Ajánljuk még