Pesti Srácok

A tervek szerint áprilisban indulna újra a tantermi oktatás

null

Ez a jóslás kategóriája, de úgy készülünk, hogy húsvét után nyissunk – nyilatkozta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. A jelenlegi tervek szerint április 7-én indulna újra a tantermi oktatás az általános iskolákban, illetve az óvodák is ekkor nyitnának újra. Maruzsa szerint a járványhelyzettől függ, hogy ez tényleg így lesz-e.

A középiskolások november eleje óta digitális tanrendben dolgoznak. Az államtitkár szerint az ő esetükben három-négy hét múlva lehet elég jó a helyzet a tantermi oktatáshoz, de előfordulhat, hogy ütemezett visszatérés lesz az oktatási intézményekbe. A járványhelyzet ellenére zajlik a középfokú felvételi eljárás, a szóbeliket is változatlan menetrend szerint tartják meg – tájékoztatott az államtitkár az interjúban. Az országos kompetenciamérés elvileg május végén lesz. Maruzsa azt mondta, fontos lenne, hogy ezt meg tudják szervezni, mivel fontos visszajelzést adhatna, hogy az elmúlt hónapokban történt átállások hogyan hatottak. Maruzsa szerint ugyanakkor az érettségik és a felvételik eredményei alapján nem okozott törést a digitális oktatás.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Honéczy Barnabás

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.