Pesti Srácok

AstraZeneca: kevesebb vakcinát tudunk szállítani, de dolgozunk az ellátás gyorsításán

null

Az AstraZeneca – mint közleményükben fogalmaznak – csalódottságának hangot adva teszi közzé, hogy az Európai Unióba (EU) a tervezettnél kevesebb COVID-19 vakcinát tud szállítani, annak ellenére, hogy fáradhatatlanul dolgoznak az ellátás felgyorsításán.

A vállalat korábban közölte, hogy a tervezettnél alacsonyabb gyártási kibocsátás miatt az európai ellátási lánc szállítási kapacitása a vártnál kevesebb. Azt is bejelentette, hogy ennek a hiánynak egy részét a nemzetközi ellátási hálózatából történő vakcina szállításával kívánja kompenzálni. Mint fogamaznak, a második negyedévben szállításra kerülő mennyiség fele, az első negyedévben pedig 10 millió adag kellett volna érkezzen a vállalat nemzetközi ellátási láncából.

– rögzítik a közleményben. A vállalat februárban kezdte meg a vakcina szállítását az EU-ba. A nehézségek ellenére célja, hogy 2021 első felévében 100 millió adagot szállítson le, ebből 30 milliót az első negyedévben. A társaság együttműködik az Európai Bizottsággal és a tagállamokkal az ellátási kihívások kezelése érdekében.

PestiSracok facebook image

– fogalmaznak a közleményben.

Forrás: Influence Media; Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.