Pesti Srácok

Befejeződött a vizsgálat a csepeli buszon késelő férfi ügyében

Befejeződött a vizsgálat a csepeli buszon késelő férfi ügyében

Befejeződött a rendőrségi vizsgálat a februárban a csepeli buszon maszkfelirat miatt késelő férfi ügyében. A gyanúsított bíróság elé állítását kezdeményezik – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a police.hu oldalon. Korábban mi is beszámoltunk róla, a férfi február 25-én reggel a csepeli buszon szidalmazott, majd késsel megsebzett az arcán egy nőt, mert free SZFE feliratú maszkot viselt.

A BRFK közösség tagja elleni, fegyveresen elkövetett erőszak és súlyos testi sértés kísérlete bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a 37 éves budapesti Ó. Bence ellen – írták. Emlékeztettek, hogy a férfi február 25-én reggel a Csepelen közlekedő 151-es buszon szidalmazott, majd késsel megsebzett az arcán egy nőt, mert free SZFE feliratú maszkot viselt. A megszúrt asszony könnyű sérülést szenvedett, a támadó elmenekült. A bűncselekmény felderítésére a BRFK nyomozócsoportot hozott létre. Az elkövető után hajtóvadászat indult, és Ó. Bencét nyolc órán belül el is fogták. A BRFK életvédelmi nyomozói a vizsgálati szakaszban szükséges feladatokat 25 nap alatt elvégezték, az illetékes ügyészségen a nyomozás bíróság elé állítással történő befejezésére tettek előterjesztést – áll a közleményben.

Forrás: police.hu; Fotó: Getty Images

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.