Pesti Srácok

Brazíliában új, a dél-afrikaira hasonlító vírusvariánst azonosítottak

null

Brazíliában a koronavírus új variánsát mutatták ki, amely a dél-afrikai változatra hasonlít – közölte Dimas Covas, az Instituto Butantan nevű állami biológiai kutatóközpont elnöke szerdán.

A vírusmutációt Sao Paulo államban fedezték fel egy olyan páciens szervezetében, aki korábban nem utazott Dél-Afrikába, és akiről nem ismert, hogy kapcsolatba került volna olyanokkal, akik ott jártak.

– mondta az illetékes. A Covas sajtótájékoztatója előtti napon újabb csúcsot döntött a koronavírus halálos áldozatainak napi száma 3780 elhunyttal. A dél-afrikai vírusvariáns megjelenését a szakemberek riasztónak tartották, ugyanis egyelőre kérdéses, hogy a rendelkezésre álló vakcinák mennyiben hatékonyak ellene. Az országban emellett egy helyi vírustörzs, az úgynevezett P1 variáns is terjed. A járványügyi helyzetet tovább súlyosbítja az oltási kampány lassúsága, illetve az, hogy sokan fittyet hánynak a távolságtartási szabályokra. Mindez az összeomlás szélére sodorta a dél-amerikai állam egészségügyi ellátórendszerét.

PestiSracok facebook image

Jair Bolsonaro elnök, aki eleinte elbagatellizálta a válságot, kedden rendeletet írt alá egy a koronavírus elleni harcra szánt 5,3 milliárd reálos (284 milliárd forintos) hitelcsomagról. A kölcsönt a brazil egészségügyi rendszer megerősítésére szánják a pénzügyi tárca közlése szerint. A támogatás címzettje, az egészségügyi minisztérium közölte, hogy a forrásokból 2600 klinikát támogatnának, illetve több kórházi ágyat biztosítanának a páciensek kezelésére. A koronavírusnak már 317 646 áldozata van a több mint 210 millió lakosú országban, ami a második legnagyobb halálozási szám a világon az Egyesült Államok adata után. A regisztrált fertőzöttek számát tekintve Brazília csaknem 12,6 millióval szintén második az Egyesült Államok után.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-EFE/Joedson Alves

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.