Pesti Srácok

Czeglédy jogi szakvizsga-botránya: valótlan lehetett a jelentkezéskor beadott tanúsítvány

Czeglédy jogi szakvizsga-botránya: valótlan lehetett a jelentkezéskor beadott tanúsítvány

A szakvizsgára jelentkezéskor a kérelemhez csatolni kell a joggyakorlat teljesítését igazoló tanúsítványt, vagyis ekkor egy olyan okirat kerülhetett benyújtásra, amelynek a tartalma valótlan lehetett – így nyilatkozott egy ügyvéd az Origónak Czeglédy Csaba jogi szakvizsgájának furcsaságai kapcsán. Alappal állítható, hogy az alpolgármesterséggel egyidejűleg végzett főállású jogi előadói munka joggyakorlatként történő igazolása a jog és a józan ész szabályai szerint sem történhetett volna meg, ez pedig kérdéseket vet fel a kamarai nyilvántartásba vétel és az azóta folytatott ügyvédi tevékenységgel kapcsolatban – tette hozzá a jogász. Mint ismert, a baloldal táskás emberének nevezett, korábban adócsalásért jogerősen elítélt ügyvéd zavaros körülmények között intézte szakvizsgáját is.

Czeglédy szakvizsgájának ügyével a PestiSrácok.hu is foglalkozott, portálunknak Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője a napokban elmondta, hogy saját cége igazolhatta le Gyurcsány Ferenc felfüggesztett ügyvédjének a szakvizsgájához kötelező hároméves, jogi munkakörben eltöltött gyakorlati idejét. Budai parlamenti felszólalásában szégyennek nevezte, hogy „a baloldal engedelmeskedve vezérének, Gyurcsánynak, továbbra is mentegeti az Ügyvédi Kamarából kizárt, adócsaló, bűnöző ügyvédet!”.

A PestiSrácok.hu már 2014-ben írt arról, hogy igencsak furcsa körülmények között szerzett jogi szakvizsgát Szombathely volt alpolgármestere, az MSZP színeiben már akkor is aktívan politizáló Czeglédy. Akkori tényfeltáró cikkünkben úgy fogalmaztunk: a politikus eljárása összeférhetetlenséget, illetve okirathamisítást is felvet. Czeglédy azonban sajtópert kezdeményezett, leszögezve, hogy jogszerűen szerezte ügyvédi szakvizsgáját,cikkünk pedig azt a látszatot kelti, mintha egyfajta zugügyvédként tevékenykedne. A zűrös múltú, 2002-ben adócsalásért jogerősen is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Czeglédy Csaba ugyanis éppen abban az időszakban töltötte három éves joggyakorlati idejét, amikor főállásban volt Szombathely alpolgármestere. Márpedig az idevonatkozó rendelet egyértelműen kimondja, hogy csak jogi képesítéshez kötött, főállású munkakörben töltött szakmai gyakorlati idő számítható be a szakvizsga előfeltételeként. A rendelet nem nevesíti a beszámítható munkakörök között az alpolgármesteri tisztséget.

Forrás: Origo/PS, Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.