Pesti Srácok

Budai Gyula: Csalással szerezhette meg jogi szakvizsgáját Czeglédy Csaba

Budai Gyula: Csalással szerezhette meg jogi szakvizsgáját Czeglédy Csaba

Saját cége igazolhatta le Gyurcsány Ferenc felfüggesztett ügyvédjének, Czeglédy Csabának a szakvizsgájához kötelező három éves, jogi munkakörben eltöltött gyakorlati idejét – minderről Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő beszélt hétfőn. A politikus parlamenti felszólalásában szégyennek nevezte, hogy "a baloldal engedelmeskedve vezérének, Gyurcsány Ferencnek, továbbra is mentegeti az Ügyvédi Kamarából kizárt, adócsaló, bűnöző ügyvédet!".

A PestiSrácok.hu már 2014-ben írt arról, hogy igencsak furcsa körülmények között szerzett jogi szakvizsgát Szombathely volt alpolgármestere, az MSZP színeiben már akkor is aktívan politizáló Czeglédy. Akkori tényfeltáró cikkünkben úgy fogalmaztunk: a politikus eljárása összeférhetetlenséget, illetve okirathamisítást is felvet. Czeglédy azonban sajtópert kezdeményezett, leszögezve, hogy jogszerűen szerezte ügyvédi szakvizsgáját,cikkünk pedig azt a látszatot kelti, mintha egyfajta zugügyvédként tevékenykedne. A zűrös múltú, 2002-ben adócsalásért jogerősen is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Czeglédy Csaba ugyanis éppen abban az időszakban töltötte három éves joggyakorlati idejét, amikor főállásban volt Szombathely alpolgármestere. Márpedig az idevonatkozó rendelet egyértelműen kimondja, hogy csak jogi képesítéshez kötött, főállású munkakörben töltött szakmai gyakorlati idő számítható be a szakvizsga előfeltételeként. A rendelet nem nevesíti a beszámítható munkakörök között az alpolgármesteri tisztséget.

Czeglédy akkor a PestiSrácok.hu-nak elmondta: a budapesti Monopoly Kft.-nél, főállású jogi előadóként, ügyvéd felügyelete mellett végezte el joggyakorlatát. Ez azért is érdekes, mert így munkanapokon és munkaidőben egyszerre két helyen kellett lennie: Budapesten és Szombathelyen.Az önkormányzati törvény értelmében Czeglédynek, alpolgármesterként – néhány kivételtől eltekintve – nem lehetett volna egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonya.

Erre az anomáliára hívta fel a figyelmet mai parlamenti felszólalásában Budai Gyula is. A kormánypárti politikus hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

Véleménye szerint mindez felveti annak gyanúját, hogy "a baloldal adócsaló ügyvédje aligha teljesíthette jogszerűen a kötelező három éves, jogi munkakörben eltöltött gyakorlati idejét, ezt azonban mégis leigazolták. Mégpedig annál az ingatlanközvetítéssel foglalkozó MONOPOLY Kft.-nél, amelynek Czeglédy, a Humán Operátor Zrt-n keresztül tulajdonosa is volt." Budai Gyula szerint a trükkök százait ismerő Czeglédy még attól sem riadt vissza, hogy a törvényt kijátszva tegyen szert – az ügyvédi munkájához egyébként elengedhetetlen képesítésére.

– hangsúlyozta a politikus, aki közérdekű adatigénylésben kérte a Vas Megyei Ügyvédi Kamarát arra, hogy küldjék meg számára azt az igazolást, melyet "Czeglédy Csaba Adrián részére állítottak ki a 3 éves joggyakorlat leigazolására, és amely egyben előfeltétele volt a jogi szakvizsgára való bocsájtásnak". Budai Gyula parlamenti felszólalásban felidézte azt is, hogy a Veszprém Megyei Bíróság 2003. június 11-én Czeglédy Csabát adócsalás és más bűncselekmények miatt egy év négy hónap börtönre ítélte, melynek próbaidejét 3 évre felfüggesztették. Arra az ítéletre is emlékeztetett, melyben a Szombathelyi Városi Ügyészség 2000. augusztus 21-én Czeglédy Csaba vádlottat megrovásban részesítette 11 rendbeli jogosulatlan adatkezelés, valamint kétrendbeli magánokirat-hamisítás vétsége miatt. A kormánypárti politikus szerint

A PestiSrácok.hu-nak Budai Gyula telefonon annyit mondott el: erős kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy szabályszerűen igazolták volna le Czeglédy Csaba jogi szakvizsgához szükséges három éves időtartamot.

Az ügyben még 2014-ben egy érdekes bíróság előtti egyezséget kötött a PestiSrácok.hu Czelgédy Csabával. Az akkor az újságírókkal még jóval kulturáltabban viselkedő(az MSZP-n belül már akkor is a gyurcsányistákhoz tartozó) politikus a fent idézett cikkünkre indított sajtóperében nem vitatta a most Budai Gyula által is felhozott anomáliát, csupán annyit kért leírni, "cikkünk egy olyan összeférhetetlenségi problémát vet fel, amelyet megítélni az arra illetékességgel rendelkező fórumok jogosultak.” Ezt, mivel eredeti tényállításainkon mit sem változtatott, annak idején helyesbítésként készséggel le is közöltük, a további fölösleges pereskedés elkerülése érdekében.

Fotó: PS/H.P.Gy

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.