Pesti Srácok

Egy ellenzéki portál égeti be Fegyőrt: az Ellenszél szerint a Momentum elnöke ellentmond saját magának

Egy ellenzéki portál égeti be Fegyőrt: az Ellenszél szerint a Momentum elnöke ellentmond saját magának

Az ellenzéki cicaharc újabb színese, hogy a saját ellenzéke kritizálja meg az ellenzéket: úgy tűnik, az ellenszel.hu felfedezte, hogy a Momentum későinek tartja a zárást, ugyanakkor Fekete-Győr ehhez képest nemrég még a nyitást szorgalmazta.

Mint az ellenszel.hu írta, nemrégiben Fekete-Győr András váratlanul rukkolt elő választási programjával, amit az ellenzéki pártokkal nem egyeztetett. A programban már tényszerűen közölte, mi fog történni a köztársaságpárti összefogás győzelme esetén, a Momentum elnöke azonban a megfontoltság helyett kapkodni kezdett, és rögtön ellentmondott saját magának – összegezte a portál. A Momentum még február elején jelentette be az újranyitási programot öt pontban, amelyben az első pont szerint követeli:

A fentiekhez képest Fegyőr most már nem nyitna, sőt, szerinte a kormány elkésett a lezárással – fogalmaztak a portálon, majd hozzátették, hogy Fegyőr később már úgy nyilatkozott:

PestiSracok facebook image

Az Ellenszél szerint jó volna, ha Fekete-Győr András következetes lenne abban, amit mond, és ezeket megkérdezné a többi párttól is, mielőtt ellentmond önmagának, mert ezzel a kapkodással a teljes összefogást égeti.

– fejtették ki az ellenzéki portálon.

Forrás: Ellenszél; Kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."