Pesti Srácok

Eljárást indított a GVH a koronavírus gyógyítását ígérő száj- és orrspray reklámozásával kapcsolatban

null

Vizsgálatot indított a Virostop száj- és orrspray forgalmazóival szemben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amiért valószínűleg megalapozatlanul tulajdonítottak gyógyhatást termékeiknek, és számos ponton megsérthették a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök forgalmazásának szabályait.

A GVH pénteki közleménye szerint a Virostop influenza elleni szájsprayt, illetve a Virostop orrsprayt forgalmazó vállalkozások valószínűleg megtévesztően állították, hogy a termékek alkalmasak betegségek kezelésére, köztük a COVID-19 fertőzésre is. A reklámjuk szerint hatékonyak az új koronavírus fertőzés, az influenza és a megfázás (egyéb légúti vírus és baktérium fertőzések) megelőzésében, a kórokozók elleni védekezésben és a kezelésében is, illetve védőbevonatot képez a nyálkahártyán, így nagyon sokféle vírussal és baktériummal felveszi a küzdelmet, amibe a koronavírus éppúgy beletartozik, mint az influenza vagy az egyszerű, szezonális nátha – idézi a hatóság.

A versenyhivatal szerint a reklámok több ponton is a gyógyászati segédeszközök forgalmazására vonatkozó ágazati szabályozásba ütközhetnek: egyebek mellett nem tüntették fel egyértelműen a termékkategóriát, nem a használati útmutatójuk alapján mutatták be az eszközöket, valamint a kötelező, figyelmeztető tájékoztatást sem tartalmazták. Jogsértőnek bizonyulhat az is, hogy a termékeket ismert emberek ajánlásaival hirdették a közösségi médiában, valamint, hogy a reklámok bizonyos felületeken burkoltan, szerkesztői tartalomnak álcázva jelentek meg, így nem derült ki a vásárlók számára, hogy fizetett hirdetésről van szó.

A GVH tájékoztatása szerint a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – közölte a GVH.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.